A boldogság keresése

Egyik nap feltettem magamnak azt a kérdést, hogy boldog vagyok-e. Az életem minden területe jól működik, amit el akartam érni, szinte mindent elértem, de mégsem érzem minden nap a boldogság feldobó érzetét. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a külső körülmények határozzák meg a boldogságot. Ez persze igaz is, de a kérdés az, hogy miért nem tudunk határtalanul boldog lenni, ha éppen minden rendben van körülöttünk. Erre kerestem magamban a választ, és arra jutottam, hogy a boldogságot sokkal inkább befolyásolják a belső folyamatok, mint a külsők. Ha hosszú évek alatt berögzült valamilyen érzelmi állapot, mint fájdalom vagy boldogtalanság, akkor azt nehéz azonnal átírni, eltüntetni. A másik, ami akadályozhat minket, az elégedettség hiánya. Vajon hol van az a pont, amikor úgy érezhetjük, hogy elégedettek vagyunk a körülményeinkkel, elégedettek vagyunk magunkkal, elégedettek vagyunk a barátainkkal, a társunkkal, családunkkal. Lehet-e elégedetté válni egyáltalán mások által? Nem könnyű, főleg akkor nem, ha ezeknek a másoknak kell a vágyainkat beteljesíteni, úgy létezniük, olyanná válniuk, ahogy az nekünk jó. Ha minden rendben is van körülöttünk, akkor is befolyásolhatnak minket problémák, feladatok, hétköznapi ügyek, bosszúságok, és ezek könnyen elterelik a figyelmünket az élet szebb oldaláról. Szóval nem csak a boldogság vagy a boldogtalanság létezik, hanem van egy olyan állapot is, amikor csupán nem adjuk át magunkat a belső örömnek.

Boldognak érezni magunkat nem önbecsapást jelent, és a problémák elkendőzését, és az sem szükséges feltétel, hogy minden területen rendben legyen az életünk, inkább elfogadása annak, hogy bár vannak, lehetnek nehézségeink, de ezek változhatnak, elmúlhatnak. Ha azzal a tudatossággal nézzük a problémáinkat, hogy azok talán korábbi téves, rossz beidegződéseinknek, döntéseinknek a következménye, akkor ennek a felelősségével érezhetjük magunkban a változtatás lehetőségét is. Szóval elkerülhetetlenül felmerül a gyanú, hogy az elégedettség a fejben dől el? A boldogság lehet döntés kérdése is? Egy biztos, nem csupán a körülményeknek, külső dolgoknak kell változniuk, hanem a legfontosabb a belső változás, abban az irányban, amit szeretnénk elérni.

Bakos Helén
pszichológus

www.bakoshelen.hu

Oszd meg másokkal is