Amikor már úgy tűnik, hogy a tél szürke napjai örökké tartanak, akkor a tavasz korai jelei reményt és frissülést hoznak a lelkünknek. Mintha ígéretet kapnánk arra, hogy a tél hamarosan véget ér. A földből előbújó hóvirágok megtörik a hó uralmát, és érezzük, hogy a nap erősödő fényével és melegével mi is újra erőre kapunk. Érezni, ahogy a föld is ébredezni kezd hosszú, téli álmából. A természet ismétlődő ritmusában ezt az időszakot Imbolcnak nevezik. Ez az éledezés, ébredés, megújulás ideje, felkészülve ezzel az előttünk álló hosszabb és melegebb napokra. Imbolc időszaka egy olyan mérföldkő a természet ciklikusságában, amikor a hosszú és hideg reménytelenségben újra megszületik a remény. Ilyenkor ideje van a tervezgetésnek, az ültetésnek, életünk és új ötleteink magvai elvetésének.
Ez az időszak olyan mindannyiunk számára, mint a fény az alagút végén. Egy új tavasz megszületése. Mintha egy gyertya lángját kémlelnék messziről. Már látjuk és tudjuk, hogy közeledik, de még nem érezzük a melegét és a tápláló erejét. Imbolc ünnepe az évszakok körforgásában és az ősi kultúrákban nagy jelentőséggel bírt, mára pedig teljesen átalakult és olyan új köntösökben jelentek meg, mint a Mormota nap és a Valentin nap. Habár az előbb említett ünnepek az amerikai kontinensen a legnépszerűbbek, a többi földrészen is egyre többen hódolnak ezen napok szokásainak.
A katolikus egyház kalendáriumában február 14. Szent Valentin ünnepe. Az elmúlt évszázadokban ez jelentősen átalakult, és nem maradt más belőle, mint az édesség, a virág, az apró ajándékok és a képeslapok, amikkel egymásnak kedveskedünk. A mai kor Valentin napja a romantikáról és a szerelemről szól, aminek gyökere az ókori római ünnepből, a Lupercalia-ból ered. A vallástörténet szerint ez egy termékenységi és tisztítási ünnep volt, tele életörömmel- és szeretettel. A legenda szerint a Romolust és Remust tápláló farkast hívták Lupercalia-nak, ezzel utalva ennek az ünnepnek a tápláló és életet adó energiájára. A termékenységi kultusz a Római Birodalom bukása után is fent maradt. Ehhez azonban az idők folyamán keveredett még a pogány természetkultusz, a népszokások, majd a keresztény hagyományok is. Lupercalia istenei Faunus és Juno. Faunus isten a nyers szexuális erőt megtestesítő szellem, aki a jövőbe látás képességét adományozza kegyeltjeinek. Juno az idő ősi istennője, és létével egyensúlyozza Faunus féktelen energiáit. A nők védelmezője és gyógyítója. A termékenység és a születés istennője. A történelemben számos néven és aspektusban jelent meg, közülük a legismertebb alakja Februa, ezzel is utalva megjelenésének szerepére és idejére.
Az idő vasfogai mély nyomot hagynak a régi ünnepeken és szokásokon. Átszabják, megkoptatják, formálják azokat. De van, amin még ez sem változtat: a szeretet és a késztetés, hogy kifejezzük azt. Osszuk meg ezt a minden mélyén ott rejtőző érzést azokkal, akik fontosak nekünk. Engedjük meg magunknak, hogy szeretve legyünk és szeressünk.
Kovács Kata
