Jóga vagy nem, amit baba mellett végzünk?
Eleinte megosztó véleményem volt a babás jógáról. Kislányom születése előtt már több évet jógáztam, és próbáltam elsajátítani a befelé figyelés művészetét, ami számomra a jóga egyik célja. A babás jóga nekem a jóga fő céljával eleinte teljesen összeegyeztthetelennek tűnt. Ha ott van egy gyerek, ő lesz a figyelmem középpontjában, és nem saját magam, a légzésem, stb.

Kislányom megszületése után eleinte egész sok időm volt otthon jógázni. Aztán következett az a korszak – ami még mindig tart – hogy amikor otthon van, akkor figyelmet igényel, nem nagyon lehet mellette komolyabb dolgot csinálni, főleg nem egy Ashtanga sorozatot. Talán lesz majd olyan is, amikor ezt is megengedi nekem, mert tudok olyan oktatókról, akik a gyerekük mellett már tudnak jógázni…

Tehát át kellett kereteznem a jógáról alkotott gondolkodásomat egyrészt magam, másrészt mások szempontjából is. Elkezdtem jógának tekinteni azt is, ha elvégzek pár ászanát a baba mellett, még ha a jóga magasabb lépcsőinek megvalósítási törekvéseire olyankor esélyem sincs. Azt gondolom ugyanis, hogy a semminél ez is több, sőt!

Illetve egyre több megkeresés érkezett az ismerőseim felől, hogy most, hogy nekem is van babám, mikor fogok már babás jógát tartani?

Babás jóga óratípusok – ki mit keres a babás jóga ?
A “hagyományos” baba mama órán megkülönböztetik a kisbabás és a nagybabás jóga órákat. A kisbabás órákra a járni még nem tudó babákat várják, a foglalkozásba babamasszázs, mondókázás, éneklés van beépítve. A nagybabás órán a gyerekeket már megpróbálják bevonni a gyakorlatokba.

Elhatároztam tehát, hogy elmegyek néhány babás jóga órára, hogy tapasztalatot szerezzek. Lola még 5 hónapos volt akkor, tehát mi a kisbabás órára mentünk. Sajnos nekünk, ez a fajta foglalkozás nem passzolt. Lola az új környezetben felfedezni szeretett volna, másfajta masszázshoz volt szokva, más énekléshez. Nekem meg kevés volt benne a saját ászanázásunkra fordított idő.

De nem adtuk fel! Elhatároztam hogy kidolgozok egy más típusú babás jóga órát, hátha lesz még rajtunk kívül, akinek tetszik. Nálunk szinte az egész nap a babáról szól, játszok vele, esténként masszírozom, járunk ringatóra, meg amúgy is egész nap sokat éneklek, mondókázok neki. Tehát egy olyan babás jóga órát építettem fel, ahol az anyuka jógázására helyezzük a fő hangsúlyt, de természetesen van lehetőség a babával való kapcsolatteretmtésre is. A babákat letesszük a saját vagy egy külön jógamatracra, és hagyjuk, hogy nézelődjön, csússzon másszon a teremben. Viszek sok játékot is, és általában nagyon jól elfoglalják magukat, ismerkedenk. Ráhangolódással kezdünk, majd olyan ászanákat végzünk, ahol, ha a baba úgy kívánja, lehet őt álló ászanák közben kezünkben tartani, talajon végzett ászanák közben pedig vagy mellettünk, vagy rajtunk fektetni. A tapasztalat az, hogy lehet, hogy az első pár órán még jobban igényli a baba a mama közelségét, de később élvezi a társaságot, és elfolgalaja magát a játékokkal és a többiekkel. Természetesen, vannak ebben is, mint mindenben, hullámzások (szeparációs szorongás ideje, stb), de akik már régebb óta járnak a foglalakozásokra, azt tapasztalják, hogy a 60 percből 45-50 percet biztosan tudnak jógázni.

El kell döntenünk tehát, hogy mit várunk egy babás jóga órától, és a döntésnél a babánk igényeit sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Egy olyan fogalakozásra vágyunk, ami mindkettőnknek, vagy inkább a babánkank szól, vagy pedig azt szeretnénk, hogy ez az egy óra jobban a mi jógázásunkról szóljon. Megfigyelésem szerint az utóbbi óratípust inkább azok választják, akik már a várandósság előtt is rendszeresen jártak jógázni, de természetesen voltak már olyanok is az órán, akik akkor jógáztak először.

Miért a jóga a “legjobb”?
Most néhány szót arról, hogy miért tartom szülés utáni regenerációként a jógát az egyik legjobb kezdésnek. A várandósság és a szülés erőteljesen megterheli a core és a gátizomzatot, amit a jógával nagyon szépen el lehet kezdeni visszaerősíteni. Ez elengedhetetlen nem csak ahhoz, hogy helyesen tudjuk tartani magunkat, és ne legyenek előbb utóbb derék és hátpanaszaink, hanem ahhoz is, hogy bármilyen más komolyabb sportolásba kezdjünk.

Gyengült core és gátizomzattal nagyon veszélyes bármilyen intenzívebb sporttevékenységet elkezdeni, főleg amik rázkódással, vagy nagy erőkifejtéssel járnak. Hogy pontosan mely izmaink gyengültek, sérültek a várandóság során és hogy miért veszéleys, ha például futni kezdünk, egy következő cikkben fejtem majd ki. A core és a gátizom együttes erősítésére a jóga az egyik leghatásosabb mód.

A jóga hatása
Ha jógaórán odafigyelünk a teljes tüdős jógalégzésre amibe az izomzárak használatát is beleértem, akkor ennek már önmagában tartásjavító, izomlazító, stresszoldó hatása van, és nem utolsó sorban aktiválja a core izomcsoportot és erősíti a gátizomzatot is.

A babás jóga órákon olyan ászanákat végzünk, amelyek a test tartó izomzatát erősítik, ilyenek például az egyensúlyozó gyakorlatok, amlyeknek stresszoldó hatásuk is van. A plank és különböző verziói szintén a vázizomzatunkat erősítik, szétnyílt hasizom esetén is az egyik legjobb regeneráló gyakorlat. Emellett végzünk még sok mellkas és vállnyitást, amire szintén nagy szükségünk van ebben az időszakban.

A babás jóga jó baba mama program, ami segít az anyukáknak egy kicsit kiszakadni a mindennapokból, babáknak jó lehetőség a kezdeti szocializációra az anyukáknak jó találkozási lehetőség más hasonló értékrendű anyukákkal és talán valamennyire “én-időnek” is felfogható.

Szücs Orsolya
www.jogamami.hu

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!