„Hol a boldogság mostanában?” – kérdezhetjük a költő szavaival, de ahogy a hétköznapi emberek, úgy a kutatók sem egyeznek meg abban, hogy mi a boldogság. A boldogság meghatározásai között szerepelnek a következők: ez egy átmeneti pozitív érzelmi állapot, egy cselekedethez kötött élmény, általános elégedettség, szubjektív jóllét.
A kutatások azt mutatják, hogy az életünkben a környezeti tényezők megváltozásától nem leszünk sokkal boldogabbak. Mindössze 10%-ban függ a boldogságunk körülményeinktől. Vagyis a vártnál jóval kisebb százalékban okolhatjuk a körülményeket a boldogtalanságunkért. A szokásos gondolataink és vágyaink, amelyek arra irányulnak, hogy ha valami másképp történne az életünkben, akkor bezzeg boldogabbak lennénk – egyszerűen nem igazak! (Pl. „Ha lenne társam, munkám, ha több pénzem lenne, vagy ha egészséges lennék, stb… – akkor boldog lennék”.)
Viszont a 40% a mi részünk abban, hogy tehetünk valamit azért, hogy boldogabbak legyünk. Ami azt jelenti, hogy négyszer akkora a felelősségünk önmagunkért, a cselekedeteinkért (mint a környezetünknek), hogy tegyünk valamit azért, hogy boldogabbnak érezzük magunkat. A boldogságunkat a maradék 50%-ban az örökölt génjeink, és a velünk született „boldogság-szintünk” határozza meg.
A boldogságunknak sok előnye van a szubjektív jó érzésünkön vagy jóllétünkön kívül. Azt találták a kutatások, hogy azok az emberek, akik boldogabbak hasonlítanak egymásra.

A boldog emberek közös jellemzői:
1. egészségesebben élnek, kevesebbszer betegednek meg ill. hamarabb gyógyulnak meg
2. jobban tanulnak és elégedettebbek
3. jobban bíznak másokban
4. nagylelkűebbek, többet adakoznak és segítenek más embereknek
5. képesek a világot és a problémákat tágabb nézőpontból látni
6. kreatívabbak egy bizonyos probléma megoldásánál
7. egy stresszhelyzettel hatékonyabban küzdenek meg
8. hosszabb ideig élnek
9. bizakodnak és optimisták a jövőt illetően
10. képesek a jelen pillanatban élni, és örülni kis dolgoknak is
11. mélyen elkötelezettek életcéljuk, hivatásuk felé
12. jó és stabil kapcsolatokat ápolnak másokkal (a családban, barátokkal, a munkahelyen vagy akár közösségekben)
13. szívesen segítenek másoknak
14. hálásak az életnek, és képesek a hálájukat megélni és kifejezni
15. gyakran vallásosak vagy spirituális irányban is nyitottak

Hogyan tudjuk boldogabban érezni magunkat?
Ha magunkat nem tartjuk boldog embernek – bizakodásra ad okot, hogy a kutatások megtalálták azokat a tényezőket is, amelyeket gyakorolhatunk, hogy boldogabbnak érezzük magunkat. A boldogság egyik fő kulcsa a közeli családi és baráti kapcsolatok ápolása; építsük a meglévő kapcsolatainkat, járjunk társaságba! Ezen kívül:

  • Töltsük el szabadidőnket változatosan
  • Tűzzünk ki célokat az életben és igyekezzünk azokat elérni
  • Mondjunk tudatosan köszönetet másoknak, legyünk a kis dolgokért is hálásak, örüljünk mindennek, amit kapunk az életben
  • Többet mosolyogjunk
  • Bocsássunk meg, mert ha nem tartogatjuk a haragunkat magunkban, teret engedünk a kellemesebb érzéseinknek
  • Értsük meg és fogadjuk el önmagunkat: testünket, gondolatainkat, véleményünket, vágyainkat és érzéseinket
  • Segítsünk és adjunk embertársainknak, legyünk figyelmesek velük.
  • Növeljük a tudatosságunkat: figyelmünket hozzuk vissza a jelenbe, ha elkalandoznánk a múlt fájdalmaiban, vagy a jövőbeli aggodalmainkban
  • Figyeljünk a nekünk kellemes dolgokra, amelyek pozitív érzéseket keltenek bennünk és vegyük körül magunkat ilyen dolgokkal
  • Rendszeresen mozogjunk, ami az önbizalmat is erősíti és csökkenti a szorongást
  • Aludjunk pihentetően és étkezzünk egészségesen
  • Mozduljunk ki a természetbe, a szabadban töltött idő jó hatással van a hangulatunkra is
  • Kerüljük az embertársainkkal való összehasonlítást, örüljünk önmagunknak
  • Próbáljunk ki és tanuljunk új dolgokat

Bende Kati
http://www.egy-pszichologus.hu/

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!