A Halloween története a régmúltban gyökerezik, a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Az ősi kelta kultúrkörben számos névvel illették ezt a tűzünnepet, melyek közül a legismertebb a Samhain. A kelta évkör négy napünnepből áll (őszi és tavaszi napéjegyenlőség, téli és nyári napforduló) és négy tűzünnepből, melyeket két napünnep között tartanak.

A Samhain az egyik legszebb természeti ünnep az évszakok körforgásában. Az erdők és a ligetek a télre készülve álmos sóhajtással hullatják színes lombjukat és hosszú, mély, tavaszt ígérő álomba szenderülnek. Az egyre hosszabb, bűvös éjszakák álarcos mulatságok és hátborzongató történetek színpadává alakul át ilyenkor.
Az ősi kelta időkben Samhain ünnepe a tél kezdetét jelentette, és ez jelölte a kelta újév kezdetét is. Ideje volt mindazon dolgok elengedésnek fizikai, érzelmi, gondolati síkon, amelyek már nem szolgálták az életet. Ideje volt megpihenni és felkészülni lelkileg egy új kezdetre. Az ősi népek erősen hittek abban, hogy Samhain éjszakáján a bolyongó lelkek átkelnek a túlvilágra megnyugvást és békét lelve ott, de rég elhunyt szeretteik és őseik lelkei is látogatást tesznek élő hozzátartozóik otthonaiban. Az élők ekkor tüzeket és lámpásokat gyújtottak a békétlen szellemek segítségére és lecsendesítésére. Sokan hittek a kóbor árnyak ártó erejében, ezért a kelták maszkokat és jelmezeket viseltek elrejtve önmagukat az eltévelyedett lelkek elől és megtévesztve azokat. Ez a szokás azután is fennmaradt, miután a kelta vidékeken a kereszténység egyre nagyobb teret hódított. Idővel a keresztény egyház Samhain ünnepét a halottak tiszteletének és megemlékezésének napjává nevezte ki, egyre inkább kiszorítva az ősi pogány hiedelmeket és szokásokat a kollektív hitrendszerből. Írországban és Nagy-Britannia bizonyos területein ekkor az vált szokássá, hogy a gyermekek jelmezeket öltve jártak házról házra dalokat énekelve és imákat szavalva, cserébe almáért, pénzért vagy egyéb finomságokért. Ez a szokás már keveredett az ősi kelta hagyományokkal és sokat változott az idők során, mígnem elnyerte ma ismert formáját, amit Halloween-nak nevezünk.
A XIX. században egyre több ír telepedett le az Egyesült Államokban, akik számos hagyomány mellett a Samhainhoz fűződő szokásaikat is magukkal vitték az ígéret és álmok kontinensére. Mulatságokat tartottak, játékokat, álarcos összejöveteleket, melyekhez egyre több ember kapcsolódott az ír kommunákon kívül is. A többi közösség azonban csak a gyermekek számára szervezett játékokat és zsúrokat adoptálta mindössze. Az 1930-as években a Halloween-i csínytevés meglehetősen drága problémává vált az amerikai populáció számára. Az ’50-es évekre a legtöbb településen létezett egyfajta ’’csokit vagy csalunk’’ esemény, a ’70-es évekre pedig általánosan kedvelt és elfogadott hagyománnyá nőtte ki magát.

Ki nem szeret jelmezt viselni és álarc mögé bújni Halloween-kor vagy bármilyen más alkalomból? Van benne valami nagyon különleges és varázslatos. A maskarás tömegeket titokzatos atmoszféra lengi körül. A jelmezt viselők megjelenése lehet túlzott, extravagáns vagy szokatlan. Ahogy a maszk mögött megbúvó személy ismeretlensége titokzatosságot sugároz, addig a jelmezek különleges képességekkel ruházzák fel gazdájukat. Az álarcok által azokká a szörnyekké válhatunk, akiktől félünk, vagy olyan hősökké és istenekké, akikké válni szeretnénk. A maszkok és jelmezek kaput nyithatnak mágikus világokra, átváltoztatva viselőjüket valami félelmetesebbé, kegyetlenebbé vagy éppen fényesebbé és hatalmasabbá. Természetesen mindez lehet csupán móka és játék. Mindenesetre még azok is, akik nem hisznek a varázslatok és bűbájok misztériumában, figyelmesen választják ki Halloween-i öltözetüket. Gondoljunk csak arra, hogy milyen hatást váltunk ki megjelenésünkkel: félelmet vagy örömet, titokzatosságot vagy túláradó vidámságot, vonzalmat vagy idegenkedést?
A mulatságok mellett ez az időszak szól az elengedésről, a háláról és azon fontos személyek és felmenők tiszteletéről, akik már nincsenek közöttünk és akiknek az életünket köszönhetjük. Ahogy a nap ereje egyre hanyatlik és az élővilágot téli álomba ringatja, úgy a mi figyelmünk is a külvilágról lassan saját belső világunk felé fordul, ahol létezésünk fénye világít, amely reményt ad mindannyiunk számára a hosszú és zord téli hónapokban.

Kovács Kata

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!