Csokoládétorta

Hozzávalók:
A piskótához:
30 dkg liszt
15 dkg (ha van, barna) cukor
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
2,5 dl víz
1,5 dl olaj
1 evőkanál 10%-os ecet
1 teáskanál vaníliakivonat

A csokoládékrémhez:
20 dkg jó minőségű étcsokoládé
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
2 dl tejszín

A krémhez a tejszínt egy fazékba öntjük, beleszórjuk az apró darabokra tördelt csokoládét és a cukrot, és állandóan kevergetve felforraljuk, majd teljesen kihűtjük. Amikor kihűlt, apránként hozzáadagolva a vajat, gépi habverővel jó habosra keverjük.

A piskótához a lisztet egybeszitáljuk a sütőporral és szódabikarbónával, összekeverjük a cukorral. A vizet, olajat, ecetet egybeöntjük, aztán belekeverjük a száraz hozzávalókba. A tésztát vaníliakivonattal ízesítjük, majd 170 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt megsütjük. (A sütők különbözőek. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e a tészta! Ha túl korán barnulna a teteje, takarjuk be alufóliával.)

A kihűlt piskótát három egyforma vastag korongra vágjuk. (Vigyázat, a tészta nagyon puha, óvatosan dolgozzunk vele!) A piskótalapokat tortatálra tesszük, és megtöltjük őket a csokikrémmel úgy, hogy a krémet gondolatban nagyjából három részre osztjuk: az alsó piskótalapra rákenjük a krém első harmadát, a középső lapra a krém második harmadát, amit befedünk a felső piskótalappal, a maradék krémmel pedig bevonjuk a tortát kívülről.

A kész tortát csokoládéreszelékkel, tejszínhabbal díszíthetjük.

Winter Viki / recept-oldal.hu

Oszd meg másokkal is