Csúcsélmény a szerelemben: a Tükörszerelem!

Manapság mind többen veszik észre, hogy az általuk élt élet nem az, amire mindig vágytak. Egyre több olyan találkozás jön létre férfiak és nők között, mely elsöprő és sokszor érthetetlen. Néhányuknak bizonyára segíthet a spirituális párkapcsolati tanácsadó, Haen, Tükörszerelem című könyve, mely lehet akár tanulmánykötet vagy élmény-összefoglaló is.

Elmondanád röviden azoknak az olvasóknak, akik még nemtalálkoztak ezzel a kifejezéssel, hogy mit értünk „ikerláng” alatt?
Az ikerláng egy nagyon különleges párkapcsolat, melynek spirituális háttere van. A legkönnyebben a nevével lehetne elmagyarázni, az ikerláng egy olyan társ, aki teljesen ugyanolyan, mint én. Spirituális oldalról megközelítve: amikor a lélek leszületett a földre, kettévált, két külön fizikai testbe, és ez a két lélekrész azóta keresi egymást, az ő egymásra találásuk lesz az Ikerláng kapcsolat.

Miben más egy Ikerláng kapcsolat, mint egy „hagyományos” szerelem?
Egy átlagos párkapcsolatban a két fél – jó esetben – kiegészíti egymást, esetleg egymás ellentétei. Az Ikerláng kapcsolatnál a két személy teljesen egyforma. Ezt úgy kell érteni, hogy szinte ugyanazokkal az alaptulajdonságokkal rendelkeznek, a személyiségtípusuk megegyezik. Az esetleges különbségeket esetleg a szocializáció adhatja, például amit otthonról hoztak, a szülőknél vagy nagyszülőknél láttak. De alaptulajdonságokra teljesen egyformák. Az emberek egy bizonyos körében, az utóbbi időben, egyre sűrűbben jelenik meg az ikerláng szerelem. Írások, előadások, meditációk témájává nőtte ki magát.

Vannak, akik szó szerint kutatják a „lángpárjukat”. Te hogy látod, nem alakulhat elvárássá ez a túlzott – és kissé már szinte erőltetett – akarat az Ikerláng megtalálására?
Azt gondolom, hogy az hiszi azt, hogy ez a párkapcsolatok csúcsa, aki még nem élte meg. Egyik oldalról valóban az, de én nem alá-fölé rendeltségi viszonyban, inkább egymás mellett képzelem el a dolgokat. Ezek más típusú párkapcsolatok. Megvan annak a szépsége,hogy teljes mértékben érzed a másikat, a hangulatait, az érzéseit; akár fizikai szinten is érzékeled az ő pozitív vagy negatív élményeit. De megvan ennek a hátulütője is, mivel teljesen egyformák vagytok, ezért saját magadat tanulod. És mint tudjuk, saját magunkat mindig a legnehezebb elfogadni.

Már ismerted az Ikerláng fogalmát, amikor találkoztál a pároddal, vagy a megismerkedést követte később a felismerés, hogy ez az?
Nem tudtam erről a jelenségről abszolút semmit. Már együtt voltunk egy ideje, amikor egy számomra szinte teljesen ismeretlen ember a világhálón felhívta a figyelmemet arra, hogy ezt úgy hívják, hogy ikerláng jelenség. Amikor szavak nélkül sikerült kommunikálni, amikor egymás fájdalmát éreztük 25 kilométerről, és amikor mindig és egyfolytában – jó értelemben – „kénytelenek” vagyunk őszintének lenni a másikkal, és kimondani mindent, ami bennünk van. Talán ez az egyik legfontosabb egy ilyen kapcsolatnál.

Te együtt vagy az Ikerlángoddal?
Igen. Elég sokan vannak, akik ezzel a témával foglalkoznak, de úgy gondolom, az tud hiteles lenni, aki benne van ebben napi szinten, és nem csak egy-egy szeletét tudja kiemelni, hanem egységében látja az egészet.

Hogyan jellemeznéd a könyvet? Kikhez szól?
Egy kicsit útmutató, egy kicsit párkapcsolati szakkönyv, bár ahhoz túlságosan laza a nyelvezete. Talán leginkább azoknak szól, akik megtapasztalták, vagy szeretnék megtapasztalni ezt az érzést, ezt a jelenséget a saját életükben. A könyv felkészíti őket arra, hogy mi várható, és – reményeim szerint – utat mutat akkor, amikor esetleg elakadnak: hogyan menjenek tovább a kapcsolat valamely szakaszában, merre tartsanak.

(Szöveg: Csupics Milica)

Tükröd trükkje: Ikerláng-effektus a valóságban
Hogy milyen egy Ikerláng-szerelem? Valóban egy spirituális csoda vagy mindezek mögött megbúvó kőkemény önismeret? Ez Tükörszerelem. Nem rózsaszín rágógumi, nem lila ködben bujkáló love story. Ez itt
összemosódás és határátlépés. Öntudat és annak elvesztése. Valaki azt kérte tőlem, hogy amikor nekiállok megírni a jelenségről szóló könyvet, ne ködösítsek, és ne vesszek el a spiritualitás útvesztőjében. Hiszen ez is csak egy valóságos kapcsolat. Egy lehetséges párkapcsolat.

A küzdelmes hétköznapokat és a legszebb ünnepet, melyet a lelked megtarthat nap, mint nap. Ikerláng? Ikerlélek találkozás? Duál-pár? Lélektárs? Nem definíció és címkézés kérdése talán, de mivel ennek a könyvnek mégis az a lényege, hogy betekintést nyerhess ebbe a létformába, ezért hívjuk Ikerlángnak, hiszen tüzes, terjed, fellobban, bekúszik, perzsel és nincs megállás, ha egyszer elindul. Nincs erő , amelytől megtorpan, nincs varázsige, amitől múlik. Át kell engedned magadon, legyen akár beteljesülés útját járó vagy csupán életed egyik legkomolyabb tapasztalása – minden esetben mondhatni végzetes.
Haen: Tükörszerelem

www.facebook.com/haenvilaga

aruhaz.108.hu/tukorszerelem_konyv

Oszd meg másokkal is