Mindegyik alvási póznak megvannak a maga előnyei és hátrányai:

Háton:

Mellette: Ezzel a pózzal egyrészről jó szolgálatot teszünk a hátunknak, másrészről szépségápolás szempontjából is előnyös, mert így nem préseljük az arcunkat a párnába, tehát kevesebb lehet a pattanásunk, ráncunk.

Ellene: A háton fekvés ellen szól, hogy nagyobb eséllyel kezdünk horkolni, és légzési nehézségeink is támadhatnak. A háton fekvés miatt jobban kophatnak a fogaink, ugyanis óránként 19-szer szorítjuk össze a fogainkat, ha így alszunk, míg oldalra fordulva csak 13-szor.

Jobbra fordulva:

Mellette: Magas vérnyomás esetén ajánlott ez a póz, mert így több hely jut a szívünknek, tehát csökkenhet a vérnyomás, lassulhat a szívverésünk. Ez a szív- és érrendszeri problémák esetén is hasznos. Ha így alszunk, akkor kisebb lesz az esélye annak, hogy öregkorunkban Alzeimeresek leszünk.

Ellene: A pózt kerülni kell, ha gyereket várunk, mert a terhesség későbbi szakaszában megnőhet a halvaszületés esélye.

Balra fordulva:

Mellette: Dr. Matthew Noble elmondta, hogy a hasfájás éjjel a legkínzóbb, ám azt, hogy ez miért van így, még nem tudta megmondani a babylonhealth.com orvosi szakértője. Annyit viszont biztos, hogy a balra fordulva történő alváskor a belső szerveink úgy sorakoznak fel, hogy azokon nehezebben jut át a sav a gyomorból a nyelőcsőbe, ami a fájdalom forrása.

Ellene: A baloldalon való alvás negatív hatása, hogy így több lehet a rémálmunk.

Hason fekve:

Mellette: Intenzívebben, izgalmasabbat álmodunk. Chris Idzikowski alváskutató szerint akkor emésztünk a legkönnyebben éjszaka, ha „szabadesés” pozícióban pihenünk, tehát úgy, hogy a karjaink testünkkel párhuzamos helyzetben vannak.

Ellene: A hátránya, hogy az izomrendszerünket ez a póz károsíthatja a legjobban, illetve nem tudunk normálisan lélegezni, ha a fejünket órákon keresztül az egyik oldalunkra fordítva tartjuk. Mivel nagy terhelést jelent, ezért fejfájással, nyakmerevséggel, feszülő vállfájdalommal, karfájdalommal, hátfájással ébredhetünk.

Magzatpóz:

Mellette: Remek stresszoldó. Ez a legkényelmesebb alvópóz, mert elég teret ad ahhoz, hogy a gerinc könnyen mozoghasson. Általában azok az emberek alszanak magzatpózban, akik lelkiismeretes, stabil személyek. Ők álmukban vezetik le a stresszt, ezért tettre készen, felfrissülve ébrednek.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Ahol 100 évesen sem számítasz idősnek - a hunzák étrendje és életmódja

Ellene: A magzatpóz hátránya, hogy súlyosbíthatja a nyakfájdalmat.

(Forrás: life.ma)

Hasznosnak találtad? Akkor ne felejtsd el megosztani!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!