Erik Erikson fejlődéselmélete szerint életünk során nyolc különböző szakaszon kell átesnünk, ami születésünktől egészen halálunkig tart. Mindegyik fontos külön-külön, de talán az ötödik szakasz, az identitás vs. szerepkonfúzió az, ami a leginkább nyomot hagy maga után, akár megéltük, akár nem. Ez az a szakasza az életünknek, amit röviden csak úgy nevezünk: kamaszkor.
Mindenki emlékszik arra az érzésre, amikor tiniként azt hitte, övé a világ, és bármit megtehet következmények nélkül. Úgy gondolta, mindenben neki van igaza, és soha nem lesz olyan besavanyodott, mint a folyamatosan panaszkodó felnőttek. Aztán ahogyan érik az ember és kinövi a kamaszkort, rájön, hogy mennyire nevetségesen és gyerekesen tudott viselkedni. Mennyire nem így tenne most, ha visszamehetne az időben. Arról nem is beszélve, hogy pont olyan panaszkodó, fiatalokat kritizáló felnőtté vált, amire megesküdött, soha nem lesz. Ezzel nincsen semmi baj, ez az élet menetrendje. De mi van akkor, ha ez a felelősségmentes és a határok megismerésének kora kimarad az ember életéből? Mi történik, ha gyerekből rögtön felnőtté kell válni? Hihetnénk azt, hogy különösképpen semmi, egyszerűen hamarabb nő fel az ember, de ez nem igaz. Ugyanis minden fejlődési szakaszra előbb vagy utóbb sor kerül. Tehát, aki nem élte meg a fiatalságát tizenévesen, az minden bizonnyal majd idősebb korábban fog „tombolni”.
Sokan láttunk már ötvenes-hatvanas férfiakat és nőket úgy viselkedni, úgy öltözködni, mint a kamasz gyerekeik. Ennek pedig (nem minden esetben) gyakran ez a szakasz kimaradása az oka. Amikor kirepülnek a gyerekek a fészekből vagy kamaszodni kezdenek, néha ekkor jönnek rá a szülők, nekik ez voltaképp kimaradt, és késztetést éreznek, hogy bepótolják. Ilyenkor olyan döntéseket hoznak, ami másokat meghökkent, és furcsán néznek rájuk. Hangsúlyozva, hogy nem minden különcként viselkedő felnőtt esetében maradt ki a kamaszkor, fontos tudnunk, hogy ez is egy lehetséges magyarázat lehet. Nézhetünk rájuk ferdeszemmel vagy mondhatjuk azt, biztosan megőrültek, de abba is bele kell gondolnunk, vajon miért maradt ki a fiatalkora az annak megszokott idejében.
Ezt a kort (mint az összes többit is) azért is fontos bepótolni, mert így sok mindent kipróbálhat az ember, megtudja, ki is valójában, mit szeretne még elérni az életben. Ez pedig elengedhetetlen az utolsó szakaszban, amikor is már visszafelé tekint az ember és leltárt készít. Mi mindent tett vagy nem tett meg, ami a listáján szerepelt. Ha kipipálhat mindent, nyugodtabban tölti az öregkorát, ha viszont nem, akkor minden erejével a kalandokat és az új dolgokat fogja hajszolni, ami szintén nem kellene, hogy erre a szakaszra maradjon.
Tehát születésünktől egészen halálunkig folyamatos fejlődésben vagyunk, amik vagy a megszokott sorrendben vagy teljes tótágassal, de bekövetkeznek. A kérdés csak az, ismerjük- e magunkat annyira, hogy tudjuk kezelni a változásokat és miként használjuk ki életünknek minden pillanatát. Ugyanis attól lesz teljes, ha kisgyermekből, kamaszok, majd felnőttek és élettapasztalt, bölcs idősekké válunk.

Bene Andrea

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!