Ipswich és környéke különösen gazdag sünökben, ám nagyon sok elpusztul közülük olyan okok miatt, amelyek megelőzhetőek lennének. Éppen ezért a városka sünfelügyelőt keres, akitől azt várják, hogy sünbarát közösséggé formálja Ipswich lakosságát. A jelentkezőnek elkötelezett környezetvédőnek kell lennie és összetett feladatokat kell végeznie munkája során, amelyért cserébe évi 24 ezer fontot (9 millió forint) kap majd. A sikeres pályázó, akit végül kiválasztanak a különleges posztra, egyben a sünbarát város arca is lesz.

A lelendő felügyelőnek értelemszerűen ismernie és figyelnie kell sünöket, ez utóbbi viszonylag sok éjszakai munkával is jár, de legfőbb feladata a sünök közlekedési útvonalának feltérképezése és a biztosítása, valamint a lakosság tájékoztatása, illetve a közösségszervezés lesz. A felügyelőnek ugyanis mindenképp be kell vonnia a környéken élőket, hiszen csak széleskörű összefogással lehet megvalósítani a sünvédelmi programot, mely során legalább ötven „sünutcát” szeretnének létrehozni, hogy az állatok biztonságban vonulhassanak.

Hedgehog in garden, wide angle, Erinaceus europaeus, Sheffield

A különleges pozícióra itt lehet jelentkezni.

(Forrás: erdekesvilag.hu)

Érdekesnek találtad? Akkor ne felejtsd el megosztani!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Nagyobb a hangszer, mint ő maga - 10 évesen is csodálatos hangokat csal elő a hárfából