Az állattenyésztés még a közlekedésnél is jobban hajtja az éghajlatváltozást. Dánia lehet az első, ahol karbonadót vezetnének be a marhahúsra.

A dán etikai tanács állásfoglalása szerint a dánok kötelessége, hogy tegyenek a klímaváltozás ellen, és ennek egyik kezdő lépéseként tartózkodjanak a marhahústól.

Környezetvédők már régóta mondják, amit a párizsi klímamegállapodás nyomán egyre többen tudnak: a marhahús az egyik legelőnytelenebb étel az éghajlatváltozás szempontjából. Az állattartás eleve az üvegházhatású gázkibocsátás 18 százalékáért felel – ami meghaladja a közlekedés kibocsátásait! – ezen belül is a legnagyobb szelet, 10 százalék a szarvasmarhához köthető.

A marhahús egyéb környezetterhelése is óriási. Minden egyes kilója előállításához 43 ezer liter víz szükséges, és 28-szor annyi földterület, mint amennyi a sertéshez vagy csirkéhez kell.

Az oxfordi egyetem kutatása szerint a húsimádók (akik naponta 100 grammnál több húst esznek) napi 7,2 kiló Co2-kibocsátásért felelnek, míg a vegetáriánusok csak 3,8 kilóért.

(Forrás: alternativenergia.hu)

Ha fontosnak tartod, oszd meg, hogy máshoz is eljusson!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Nyilvánosságra került a legjobb magyar orvosok névsora