Nem az a lényeg, milyen munkát végzünk, hanem az, milyen emberek vagyunk. Náray Tamás divattervező két személyes története remekül mutatja, nem minden az, aminek elsőre látszik. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

“Sok-sok éve nem ültem taxiban Budapesten. A minap aztán újra sor került rá. Egy sötétöltönyös, ősz hajú férfi által vezetett autó állt meg az intésemre, a kocsiban kellemes idő és jó illat volt.

Óvatosan beszélgetni kezdtünk. Üdítő és szellemes, sokrétű és tanulságos társalgás lett belőle. Noha nincsenek előítéleteim egy-egy munkát végzőkkel szemben, muszáj volt megkérdeznem:

– Mondja, mi a maga eredeti foglalkozása?

– Vegyészmérnök – válaszolta.

Csodálkozó tekintetemet látva, folytatta.

– Kiment alólam az ipar. Vállalkozó az én koromban már nem akartam lenni. Nyugdíjba mentem, de ahhoz még bőven erősnek érzem magam, hogy ne tegyek semmi hasznosat. Sokat próbálkoztam, van 30 éves tapasztalatom abban, amit csináltam. De már nem kellettem sehova. Azt mondták öreg vagyok. Az embereket szeretem, meg aztán jól jön egy kis mellékes, négy unokám van – mondta büszkén elmosolyodva. – És hát az utasok közül sokan ragaszkodnak hozzám.

 

De van egy másik esetem is.

A családom vásárolni ment, gyerekekkel, akik persze, hogy egy idő múlva rohangálni kezdtek a sportszerek között. A szülők próbálták fegyelmezni a kis kópékat, többnyire természetesen sikertelenül. Az ott álldogáló, kisportolt, ötven felettinek tűnő biztonsági őr kicsit elmosolyodott.

– Elnézést kérünk – mondták a szülők.

– Ó, semmi baj. Addig jó, amíg így futkároznak!

Aztán pár szót váltottak. Mondta az őr, hogy milyen kivételes, hogy tőle valaki elnézést kér. Általában megvetik, de inkább lenézik a munkájáért, vagy rá sem néznek.

– Érdekes ez nekem – folytatta. – Tudja, gyakorlati kriminálpszichológiát tanítottam, de a szakirányom két éve megszűnt abban az intézményben. Ahol még ilyen oktatás folyik, ott teljes volt annak idején a létszám. Ráadásul, meg is mondták a HR-en, hogy fiatalabb oktatókra vágynak. Ez van. De valamiből élni kell. Itt meg azért még egy picit a szakmámat is gyakorolhatom, ha úgy vesszük. Három lányom van, meg végre az unokám fiú! Mindig fiúra vágytam – nevette el magát.

Sosem tudhatjuk, ki miért foglalkozik épp azzal, amivel. Milyen sors, tragédia, öröm, bánat húzódik meg döntése mögött…

Olvasd el ezt a cikket is –>  Pál Feri atya: sebzettnek érzed magad? Akkor ezt kell tenned:

Ha tetszett a két történet, oszd meg őket mással is!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!