Gauranga das jógás cikke arra motivált, hogy írjak egy nagyon hasonló jelenségről a táncosok között. Ez pedig a tanár-diák között gyakran kialakuló függőségi kapcsolat. Nagyon sokszor tapasztaltam az évek során, hogy a tánc valamilyen módon egy kompenzáció az embereknek.Talán magányosak, rossz passzban vannak, vége lett egy párkapcsolatuknak, és ki akarnak mászni a gödörből, unatkoznak, keresik az életük értelmét, párt keresnek stb. Aztán szembetalálkoznak egy tánc hirdetéssel, elmennek egy órára, megtetszik nekik a hangulat, szimpatikus a tanári gárda, és jól érzik magukat. Idáig teljesen rendben is van minden szerintem. Mindenkinek van ugyanis rossz időszaka, van,
amikor másra, újdonságra vágyunk, hogy kimozduljunk a régi és megszokott szerepeinkből, szeretnénk találni valamit, ami feltölt, kikapcsol, ahol jó hangulat van, kellemes zene, közvetlen, barátságos emberek. Ez idáig az egészséges szint, úgy gondolom, és aki a táncot választja, az megtapasztalhatja a tánc pozitív gyógyító hatását, és biztos vagyok benne, hogy az élete boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz.
Az emberi természet azonban nagyon érdekesen működik. A jó dolgoktól könnyű függővé válni. Heti egy salsa, kettő, majd 3-4-5. A lelkesedés szuper, és valóban a gyakorlás a kulcs ahhoz, hogy jobb legyél, hogy fejlődj. Akkor van gond, ha ez csak egy kibúvó a saját életedből, egy menekülés, hogy szembenézz az életed kríziseivel, problémáival. Ez ugyanis káros mind neked, mind a tanárodnak. Rövid idő alatt ugyanis a tanári dícséret, elismerés, figyelem egyfajta drog lesz számodra, és egyre többet és többet akarsz, miközben a tanárnak meg nincs lehetősége előbb-utóbb kielégíteni ezeket az igényeidet, hiszen ott van a többi tanítványa is, és egy nap bárhogy bűvészkedünk, akkor is csak 24 órából áll.
Ilyenkor két dolog szokott történni: Az egyik nagyon gyakori, hogy a tanárnak jól esik az, hogy a diák piedesztálra emeli és ez annyira legyezgeti a hiúságát, hogy próbál megfelelni ennek a szerepnek, sőt, akár próbálja erősíteni is ezt a szerepet, és már-már el is várja idővel, hogy így tekintsenek rá. A másik, hogy a tanár észreveszi ezt a túlzott „nyomulást”, és le tud mondani az egója növeléséről, és bizonyos határokat nem enged átlépni. Ilyenkor azonban gyakran a labilis diák nem kapja meg a drogját, és ezért egyre morcosabb, követelőzőbb lesz, és ha az egyre agresszívabb közeledés után sem kerül közelebb a tanárhoz, akkor hirtelen 180 fokot képes fordulni, és a korábban istenített személy most számára szinte ellenséggé válik. Ugyanarról az emberről, akiről pár nappal korábban ódákat zengett az ismerőseinek, képes nagyon csúnya dolgokat pletykálni, mert a függőség ilyen, nehéz az elvonás, nem megy tünetek nélkül.
Sajnos rengeteg tanárt ismerek, aki kihasználja ezeket a helyzeteket, valószínűleg azért, mert érzelmileg ő is labilis, nincs elég önbizalma,vagy egyszerűen csak egoista. Sok férfi tanár él vissza a női tanítványainak a rajongásával is…
Én a természetes viselkedés híve vagyok, nincs szükségem rajongó táborra azért, hogy tudjam, hogy mennyit érek. Természetesen nekem is jól esik a pozitív feadback, és sok erőt ad a nehezebb időkben, de az első néhány év alatt már megtanultam, hogyan kezeljem a „rajongókat”. Kemény leckék voltak nekem is, az én egómnak is, de úgy érzem, megérte, mert azt szeretném, ha azért szeretnék az óráimat a lányok, mert segítek nekik kinyitni egy kaput, de meghagyom nekik a lehetőséget, hogy belépnek-e rajta. 🙂 Meggyőződésem, hogy minden, amit tanítok, az a hasznukra válik, és nem olyan sorokat és koreo-kat állítok össze, amivel megmutathatom, hogy ÉN de király vagyok, és milyen szuper show elemeket tudok kivitelezni, hanem olyanokat, amikkel valóban közelebb kerülnek a harmonikus tánchoz, és segít a női energiáik felélesztésében, kiteljesedésében.
A tanítás számomra egy felelősségteljes hivatás, nem egy hobby tingli-tangli. 🙂
Mosolygós napokat!
Szeretettel:
Lili Zsuzsi
