A Fekete nyulak országában, Kormosfalván élt Réparágó a feleségével, Káposztaropogtatóval. Két gyermekük volt már, Ferdefül és Bojtosfarok, amikor újra kis nyuszijuk született, akit Selymesnek neveztek el.

– Nézzétek! Ilyet még nem láttatok! Hófehér a bundája! – csodálkoztak, amikor először meglátták a kicsit.
Hamar híre ment, hogy milyen furcsaság történt. Sokan kíváncsian szaladtak megnézni őt.
– Ó, de aranyos, milyen szép! – ámuldoztak néhányan.
– Ha ránézünk, még a hideg is kiráz bennünket! – fintorogtak mások.
A családon belül is megoszlottak a vélemények. Apja, Réparágó büszke volt rá, és örült Selymesnek.
– Semmi baj, hogy ilyennek születtél, én akkor is szépnek talállak – mondta, és gyengéden simogatta újszülött gyermekét.
Anyja, Káposztaropogtató szégyellte magát, hogy ilyen kis nyuszija született. Sírt, sírt, egyre csak sírt.

– Rá sem bírok nézni! – dünnyögte.
– Add nekünk oda, majd mi felneveljük! – kérték Hipp-hoppék, akik a harmadik szomszédban laktak, és sajnos évek óta nem született gyermekük.
Káposztaropogtató észbe kapott, hogy igazságtalanul viselkedett. Abbahagyta a sírást, és ellenszenvét legyőzve felvette Selymest a karjába. Arra gondolt, hogy rossz anyának tartanák a többiek, ha odaadná kicsinyét.
Ferdefül – anyjához hasonlóan – haragudott testvérére. Bojtosfarok pedig úgy, mint apja, első látásra megkedvelte őt.
Selymes nőtt növekedett, és lassan világossá vált számára, hogy az ő élete teljesen más, mint a többieké.
Valójában tetszett neki fehér bundája, de azért haragudott is rá, mert sok gondja volt miatta. Irigyelte társait, hogy ők nyugodtan élhetnek, senki sem csúfolja őket. Amerre járt, gyakran gúnyolták.

– Itt jön a tejfölös nyúl!
– Nézd, hűtőszekrényben napozott!
– Hahaha! Ez olyan fehér, mint egy kórház!

Az ilyen megjegyzések annyira fájtak neki, mintha kést szúrtak volna a szívébe.
– Arra vágyom, hogy én is olyan fekete lehessek, mint bárki más – panaszkodott apjának.
– Ne törődj vele, ki mit mond, nagyon szép nyuszi vagy. Tudod, vannak, akik irigykednek rád, mert különlegesek szeretnének lenni – vigasztalta Réparágó. – Nem az számít, kinek milyen a külseje, hanem az, hogy van-e szeretet a szívében.
Selymes ilyenkor mindig megnyugodott egy kicsit.
Egyszer aztán eszébe jutott, hogy minden gondja megoldódna, ha titokban befestené a bundáját feketére.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Ezzel a listával "hozta vissza" depressziós feleségét az életbe

Eljött a húsvét. Az öreg nyulak kikeverték a tojásfestékeket. Selymes beosont a raktárba, és belemászott a fekete festékes vödörbe. Korom sötét lett a szőre. Oda állt a tükör elé, és alig ismert magára. Boldogság járta át a szívét.
– Végre én is olyan vagyok, mint a többiek! – mosolygott vidáman.
Kiment az utcára, és kíváncsian várta, mi fog történni. Mindenki ment a maga útján, senki sem tett megjegyzést rá, ismerősei elmentek mellette. Eleinte nagyon örült, hogy nyugodtan sétálhat, ugyanolyan, mint a többi fekete nyúl, de aztán olyan érzés fogta el, mintha valamilyen ismeretlen bőrébe bújt volna. Megborzongott. Hiszen, ez a megszokott kellemetlenségeknél is sokkal rosszabb.

– Ki vagyok én most valójában? – kérdezte magától. – Most minden olyan más.
Hamarosan rájött, hogy legjobb lesz, ha gyorsan lemossa a festéket. Elszaladt a patakhoz, és sokáig vesződött, míg újra hófehér lett a bundája. Megkönnyebbülve sóhajtott, amikor megszabadult a fekete színtől.

– Így a jó! Újra olyan vagyok, mint voltam.

Selymes, soha többé nem vágyott arra, hogy másmilyen legyen, mint amilyennek született.

írta: Szigeti Gyöngyi

Ha tetszett a történet, oszd meg mással is!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!