A kilencvenes évek második felében már egyre gyakrabban éreztem egyfajta viszolygást, amikor húst vagy húsból készült ételeket ettem, s végül ’97 őszén, néhány hét vagy inkább hónap leforgása alatt teljesen elhagytam a húsevést. Sokan kérdezték, hogy ez valami egészséges életmóddal összefüggő „bohóckodás” vagy valami „hókusz-pókusz”-e a részemről, de akkor is, és azóta is csak mosolygok az ilyen kérdéseken, s nemmel felelek. Egészen egyszerűen én nem akarok leölt állatokkal táplálkozni, nem akarom hogy pusztán azért, mert „megtehetem”, az élet erőszakos kioltásával jussak táplálékhoz. Vagy még egyszerűbben fogalmazva: az állatokat a barátaimnak, a jó ismerőseimnek tartom, akiket szeretek és tisztelek, és egy normális gondolkodású, egészséges lelkületű ember nem kívánja leölni és megenni a barátait, illetve a szeretteit. Ettől függetlenül az „élni és élni hagyni” elvet én azáltal is követem, hogy nem próbálok meg senkit akarata ellenére „rábeszélni” erre a gondolkodásmódra, mert az erőszak bármely megjelenési formája (akár ha „csak” verbális is) erőszak, és ez az, amitől igyekszem magam a lehető legtávolabb tartani.

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Szívsaláta - ami a kamrából kikerül