“Az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult,
s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre,
képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befele fordulni.”
(Pilinszky János)

A csendet többféleképpen is lehet definiálni, éppen ezért gyakran az emberek félreértelmezik azt a kijelentést, miszerint egyedül a csend segíthet abban, hogy megleld a valódi lényedet. Ez a csend minden esetben az elme csendjét jelenti és nem összekeverendő a fizikai csenddel, amikor nem hallasz zajokat. Ugyan a fizikai csend segíthet elérni az elme csendjét, mégis önmagában ez lehet akár riasztó is azok számára, akiknek az elméje tele van gondolatokkal. Az elme csendje a gondolatnélküliség. Ez az az állapot, amikor megpillanthatod a benned rejlő kék eget, amit a gondolataid felhői folyton eltakarnak előled. Ennek az állapotnak a tudatos megteremtésére szolgáló folyamat a meditáció. Ez tulajdonképpen nem más, mint megfigyelés. A gondolataid megfigyelése anélkül, hogy egyetlenre is összpontosítanál. Ez az a látás, amit csecsemőkorban még mindenki ismer, hiszen a csecsemőknek nincsenek gondolataik azzal kapcsolatban, ami a szemük elé kerül. Minden új számukra, nincsenek előítéleteik, egyszerűen csak látnak. És amikor valaki mindenféle cél nélkül szemlél valamit, akkor szemtanúvá válik. Ez a szemtanúság pedig segít felfedni a valódi lényünket azáltal, hogy a megfigyelőt elválasztja a megfigyelttől. Ebben az apró különbségben rejlik a meditáció titka. Hiszen az a felismerés, hogy nem vagy azonos a benned zajló folyamatokkal és gondolatokkal, szépen, finoman áthangol téged a megfigyelő irányába, és minél többször gyakorlod ezt, annál többször fog feltűnni előtted maga a megfigyelő, míg végül egy napon találkozol vele és akkor minden boldogtalanságod megszűnik.

Eredményes elmélyülést kívánok mindenkinek!

Szabó Andor

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!