Mel Gibson az utóbbi időben nem éppen pozitív hírek kapcsán került a figyelem középpontjába: 2006 júliusában rendőrök ittas vezetésen kapták és a színész részegen dühöngve antiszemita megjegyzéseket tett.

Ezt a botrányt tetézte azzal, hogy négy évvel később akkori orosz származású barátnőjét – akiért hét addigi gyermeke anyját hagyta ott 26 év házasság után – többször tettleg bántalmazta, közös gyermekük jelenlétében is.

Azt a nőt, akiről korábban még így nyilatkozott: “Annyira szeretem a feleségem, hogy megmondtam neki: ha elhagy, vele megyek.”

A színész végül egy éves próbaidőt kapott és kötelező indulatkezelési terápián kellett részt vennie.

Mára azonban úgy tűnik, kilábalt a gödörből. Legújabb filmjét, amit a legtöbben már most nagy Oscar-esélyesének tartanak november 4-én mutatták be az amerikai mozik. A Hacksaw Ridge a második világháborúban játszódik, és olyan színészeket láthatunk majd benne, mint Andrew Garfield, Sam Worthington, Luke Bracey, Teresa Palmer, Hugo Weaving, Rachel Griffiths és Vince Vaughn.

Minden esély megvan rá, hogy Gibson egyenesbe jöjjön. Nemrég azt is elárulta, mi kell a boldogsághoz:

“Az ember csak úgy lehet viszonylag boldog az életben, ha nem aggódik túl sokat a jövő miatt, és nem sajnálkozik túl sokat a múlt miatt.”

Szerinted is van benne igazság? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!

Olvasd el ezt a cikket is –>  "A kelet a teljes elefántot akarja!"