A címben szereplő angol közmondás jól kifejezi, milyen becsben tartották már régen is Európában az almát.

A gyümölcsök – elsősorban flavonoid tartalmuk miatt – régóta ismertek egészségvédő hatásukról, gátolják a szív- és érrendszeri betegségek, illetve bizonyos daganatok kialakulását. Egyik legrégebbi és legismertebb növényünk az alma.

Kertészeti szempontból az alma legnagyobb előnye az, hogy szinte minden éghajlati viszony mellett meghonosodik, és a kedvezőtlen időjárású években is lényegesen nagyobb termést hoz, mint más gyümölcsfák. Másik fontos előnye, hogy igen könnyű tárolni, kis odafigyeléssel, kevés veszteséggel a tavaszi friss gyümölcsök megjelenéséig. eláll. Mindenféle alma hosszan eltartható, akár hónapokig is. A hibátlan almákat hűvös helyen kell tartani, ám vigyázni kell, meg ne fagyjon. Az itthon termett almát részesítsük előnyben! Egyrészt ez a mi éghajlatunk, földünk energiáit tartalmazza, másrészt nem kell toxinokkal átitatott viasszal bevonni, hogy tartósan elálljon. Ha almát vásárolunk, mindig fogjuk meg, pár pillanatra tartsuk a tenyerünkben. Ha érezzük, hogy picit ragacsos, síkos bevonat van rajta, ne vegyük meg. A messziről hozott almákat felületkezelik, ettől szép fényesek és sokáig elállnak, viszont a tartósító méreganyag beivódik az almákba és mosással, hámozással se lehet eltávolítani. Hámozással amúgy is sok értékes anyagot veszítünk el az almából.

Igazi csemege még a szárított alma, mely nagyon sokáig eláll, ám vigyázat, energiatartalma sokszorosa a friss almáénak.

Az alma összetétele alapján is olyan gyümölcs, mely biztosítja az élethez szükséges tápanyagokat. Gyümölcssav- és vitamintartalma magas, több mint 20-féle ásványi anyag található benne, úgy mint kalcium, foszfor, vas, magnézium, nátrium, kálium, kalcium, nyomelemek, A-vitamin, B-komplex vitaminok, kevés C-vitamin. Magjában B-17 vitamin található, amely megfelelő mennyiségben gátolja a sejtek rákos elváltozását elindító anyagok működését.

Rostanyaga, a pektin sokféle jótékony hatást gyakorol az emberi szervezetre:

Olvasd el ezt a cikket is –>  Kamasz bőr

• rendezi a székletet (érdekesség, hogy nyersen, reszelve hasmenés ellen jó, ha rágva esszük meg, székletet csinál)
• erősíti a bélnyálkahártyát,
• csökkenti a vér koleszterinszintjét,
• magas káliumszintje a magas vérnyomásúaknak segít,
• serkenti a vérkeringést,
• almasav tartalma a belek és a máj működésére fejt ki jó hatást,
• méregteleníti és tisztítja a testet, tehermentesíti a vesét, csökkenti a vesekő és húgysavképződést, ellenszere a reumának, a köszvénynek,
• lúgosítja is a szervezetet,
• csökkenti a hányingert, csillapítja a hányást, tengeri betegséget.
• biztosítja az ízületek kenőanyagának, a synoviának a termelődését, így azok könnyebben mozognak.

Tisztító, gyógyító hatása miatt kitűnően alkalmazható az alábbi betegségeknél: ételmérgezés (paratífusz), bélhurut (enteritis), vérhas (dizentéria), koli baktériumok okozta bélfertőzés (enterocolitis) és vesekövek.

Egészségmegőrző szerepe mellett kitűnő kozmetikai szer is. Az alma védi a bőrt a fertőzések és a káros baktériumok ellen. Ha legalább hetente egyszer használjuk, javulásra számíthatunk pattanások, pörsenések, sőt furunkulusok esetén is.

Almapép pattanás ellen

Az almát daraboljuk fel, lehetőleg pépessé. A szem és a szájkörnyék kivételével kenjük a masszát az arcbőrre. Tizenöt-húsz percen keresztül lazítsuk, majd az arcot alaposan öblítsük le. Végül kenjük be arcunkat hidratáló krémmel.

Almalé korpa ellen

Az alma fertőtlenítő hatását hajöblítőkben is kihasználhatjuk, segítségével helyreállíthatjuk a fejbőr egyensúlyát, és természetes módon küzdhetjük le a korpaproblémát. 1 kg friss alma levét préseljük ki (vagy 600 ml cukormentes almalé), és öntsük 600 ml vízhez. Adjunk hozzá 125 ml almaecetet, 5 csepp teafa és 2 csepp levendula illóolajat, majd alaposan keverjük össze. Hajmosásnál adjuk az utolsó öblítéshez.

Gasztronómiai felhasználása végtelen. A magyar konyha nagyon sok almás ételt ismer, akár az édes süteményeket, akár a sós, ételeket nézzük.

Szunyogh Judit
természetgyógyász

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Olvasd el ezt a cikket is –>  Szúrós szépségekben gyönyörködhetünk hétvégén
Katt ide most!