A dolgozó nő gyakran férfias eszközökkel harcol mindennap a munkahelyén. Így tud helytállni, így lesz megbecsült tagja a munkaközösségnek. Ezt a viselkedést megtanulja, jól él vele. Hasznos viselkedési forma, ha ügyeket kell intézni, vagy bármilyen külső fórum előtt képviselnie kell az érdekeit. És otthon? Vajon otthon hogy működik ez a viselkedés?

Valószínűleg mindenkinél másképp. Az én családomban két karakán pasit várok haza esténként. A fiam és a férjem, mint két kiskakas folytatják a külvilági harcmezőn jól bevált viselkedést, kakaskodnak. Aztán mikor elfajul a dolog, mivel egyetértés és béke ritkán kerekedik ebből a viselkedésből, akkor átadják nekem a stafétát. „Tessék anya, oldd fel a feszültséget, csinálj újra nevetős arcokat!” Oké, harcra fel! És megyek, békítem az egyiket a másik után, mígnem elindul a vidám beszélgetés, kivel mi történt aznap, vagy éppen milyen érdekességek várnak ránk a közeli napokban stb. Vajon, ezt a feladatot el tudnám-e látni, ha nem változnék meg a munkavilágából belépve a házunkba?

Az életem úgy alakult, hogy nem kell ezt a tudatos váltást nap, mint nap megtennem. De arra még emlékszem, hogy vezetőként napközben a munkahelyemen nem volt helye ennek a békítő, kompromisszumkereső viselkedésnek. Ott minden csatát valaki megnyert, és én ettől nagyon elfáradtam estére. Ez a tapasztalat azonban segít abban, hogy megértsem férjem viselkedését, hogy 10 órányi ütközetek után hazaérve nem biztos, hogy tud másként reagálni, és segítenem kell neki, ha azt szeretném, hogy az otthonunk ne egy pszichés csatamezővé váljon. Ez a feladatom. Az otthon a pihenés, a feltöltődés színtere legyen, ahonnan aztán minden reggel lehet újabb csatákba indulni. Szerencsémre a kitartó küzdelmemnek köszönhetően ezt a fiúk is elismerik. A napokban meg is egyeztek, hogy itthon anya a főnök.

De honnan lenne ereje valakinek ezt a feladatot ellátni, ha ő is ugyanazokon a csatamezőkön harcol? Vajon ezt más családokban is ilyen értéknek fogják fel, hogy akár alá is rendelik magukat ezeknek az elveknek? Mi történik, ha férj nem tud és nem is akar változtatni a számára komfortos viselkedésen? Még az is rendben van, hogy a család többi tagja behúzott nyakkal közlekedik, amíg apa kicsit kezd leengedni. „Hiszen ő jó ember” – mondta a minap egyik barátnőm.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Visszhang? Vagy valami sokkal több?

Tényleg rendben van? Hogyan kell nőként erősnek lenni? Úgy végig vinni az általunk fontosnak tartott dolgokat, hogy közben ne férfi viselkedési mintákat kövessünk?

Talán már nem is tudjuk. A mai világ nem segít nekünk ebben. Az iskolától kezdve minden azt sugallja, hogy nyertesnek lennie kell. Ez az elvárt viselkedés, a külvilág erre ad jó visszajelzéseket. És ki szeretne vesztesként feltűnni, vagy állandóan magyarázkodni, hogy miért is intéz valamit másképp, mint ahogy az a legkönnyebben eredményes lenne, agresszióval, én-központúan?

Azt látom, hogy ezek a gondolatok sokunkban felmerülnek. Mégse forrt ki az a közösség, akik elég erősek lennének, hogy ezeket a képviselni tudnák. Így mi sem kapunk ihletet, példát arra, hol is kezdjük. Mit csináljunk másképp, amit értékel a világunk. Elsősorban a legközvetlenebb világunk, a családunk.

Hogyan lehetünk nőiesen erősek és értékesek? Nem szeretném feszegetni a család helyét a társadalomban, mert természetesen az sem segít nekünk ebben az ügyben. Azt hiszem ma mindenki csakis a saját harcát vívhatja meg. Ebben tudunk egymásnak példával szolgálni, vagy ötleteket adni. De magát a változást, a változtatást mindenkinek magának kell véghezvinnie.

Nekem van pár alapfelvetésem, ami erőt adott abban, hogy megváltozzam. Meggyőződésem, hogy ahol család van, ott szükség van a nőre, a nőies viselkedésre, a női erőre. Az is meggyőződésem, hogy nőként, nőiesen is lehet erősnek és megbecsültnek lenni.

Az alábbi 3 lépés segíthet ebben a harcban

Már a téma is összetett. Nőiesen erősnek lenni is szép feladat. Mégis mintha bennünk lenne ez az erő. Talán csak nem tudunk róla! Érdemes elgondolkozni arról, hogy milyen szituációkban vagyunk erősek. Nem nyertesek, hanem olyanok, akik a saját meggyőződésükért kiállnak. Jó összegyűjteni ezeket, és érezni a bennük rejlő erőt. Vajon mi történik velünk ilyenkor? Miként vagyunk mások, mint olyankor, amikor el KELL intéznünk valamit? Ezeknek a kérdéseknek a végiggondolásával máris közelebb vagyunk a válaszhoz.

Olvasd el ezt a cikket is –>  A világ legboldogabb országában egy különleges tantárgy is a tananyag része

A felvetés másik fele már erre épül. Nőként megbecsültnek lenni. Itt valójában azon tudunk változtatni, hogy látnak bennünket mások. Ha már mi magunk jobban értjük, mi az, ami komfortos számunkra és mi nem, akkor itt az ideje bevonni ebbe társunkat, vagy közeli barátainkat. Automatikusan azt feltételezzük, hogy aki közel áll hozzánk, az nagy részben tudja, mi zajlik le bennünk. Ez nem mindig van így, és érdemes erről megkérdezni őt is. Ez a beszélgetés jó lehetőséget nyújthat arra, hogy elmondjuk amire nemrég rájöttünk, vagy amit érzünk. A megbecsülést úgy tudjuk megszerezni, ha társunk valamennyire tud azonosulni az indítékainkkal, vagy érti azokat. A kitartó beszélgetések elvezetnek egy partnerségig.

Azt tapasztaltam, hogy a másik fél nem mindig érti, tudja, hogy miről is van szó, akkor, amikor teret kérünk magunknak, tőle is kicsit más viselkedést. Azonban érdemes megmutatnunk nekik, hogy ez a másképp, ahogy mi szeretnénk intézni a dolginkat is eredményes, nem veszélyeztet semmit, abból, amit már megszoktunk és megszerettünk.

Azt, hogy a munkahelyeken mikor lesz megbecsült egy női viselkedés, mikor lehet kiegészítője a férfias, harcos viselkedésnek, azt nem tudom. De az otthonokban, ahol család van, mindenképp érdemes ezért változni, változtatni.

Stettler Melinda
www.linkedin.com

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!