Olyan sokan kérdezitek hogy hogyan csinálom… „Hajnalban gyakorlat, hétközben péksuli és vizsgák, otthon a család, a nagy ház kerttel és tele teendővel, közben senior márka manager vagy egy nagy cégnél, és még otthon is sütsz”. A válasz tök egyszerű. Boldog vagyok!
Van egy borzasztóan erős hátországom: egy férjem, akivel imádjuk egymást és akire mindig számíthatok. Van egy ragyogó kék szemű kislányunk, akinek mi jelentjük a világot. Olyan szüleim vannak, akik mindig mindenben támogattak kérdés nélkül, mindig bíztak bennem és büszkék rám. Ez ad olyan lendületet és energiát, hogy minden belefér az életünkbe, amit szeretnénk. Nem félünk, és most már merünk élni az álmainknak és haladunk azon az úton, amiről úgy érezzük helyes.
Nem mondom, hogy nincsenek mélypontok, nyűglődések, vagy hogy néha nem alszom el ruhástól este 8-kor. Amióta sütök, rövid és lakkozatlan a körmöm. A kevés alvástól van egy pár új ráncom (bár lehet, hogy ez majd 35 évesen amúgy is lenne). Na és akkor mi van? Semmi! Az számít, hogy haladok előre, hogy tudom, mit akarok, hogy van ki elé letenni egy isteni kovászos kenyeret vagy egy finom péksütit, hogy van kivel megosztanom és együtt élni az álmaimat. Hogy van miért minden este hálát adni. Két dolgot próbálok mindig szem előtt tartani.

1. Nincs miért panaszkodni
Manapság nagyon sokan negatívak és panaszkodnak.  Eszembe jut drága nagyikám, aki nagyon sokat jelentett nekem, aki éjjel szeszfőzdében dolgozott, állatokat tartott, felnevelt özvegyen két okos lányt, mindezt úgy, hogy az élete egy részében nem volt vezetékes víz és fűtés. És soha nem panaszkodott! Pedig ha valakinek, neki aztán lett volna mire. Ehhez képest mire reggel felkeltünk, már megjárta a boltot, hozott vizet, zöldséget a kertből, csinált reggelit és már főtt az ebéd. Le volt söpörve a gang, és ki voltak pucolva a cipőink minden reggelre! Mindig volt ideje és türelme egy jó beszélgetésre. Nem volt panaszkodás, rosszindulatú pletykálás. Ellenben volt nagy szabadság, bizalom és szeretet.

2. A világ attól tökéletes, hogy tökéletlen
Egyszer egy erdélyi bácsitól hallottam egy nagy igazságot. A világ attól tökéletes, hogy a részletek tökéletlenek, de a nagy egész az rendben van. A mai ember retteg a kudarctól és ez a veszte. És milyen igaz! Hányszor estünk el gyerekként, mire megtanultunk biciklizni. Hányszor nem sikerült úgy kanyarítani a betűket, ahogy szerettük volna, és mégis megtanultunk írni. Kitartás, szorgalom és elfogadás. No meg persze kudarc, mert abból tanulunk. Nincs két egyforma kenyér, nincs két egyforma nap vagy kihívás. Ha ezt elfogadjuk, és rendszeresen kilépünk a komfortzónából, sokkal tapasztaltabbak és bölcsebbek lehetünk. És akkor minden rendben lesz. Valahogy így vagyok én ezzel. Próbálom elfogadni hogy nem vagyok/vagyunk tökéletesek, hogy nincs tökéletes nap, nincs tökéletes ember, barátság, munkahely. Eszerint élek, és úgy tűnik, hogy ettől a nagy egész rendben van.
Most pedig megyek, szerencsére van mit csinálni ma is bőven. A gyurmákat el kell tenni, a kovászos kenyér az első hajtogatásra vár, és a kislányom az ajtóban toporog, mert megbeszéltük, hogy ma megmetszük a levendulabokrokat, elültetjük a nefelejcseket, és rollerezünk még ebéd előtt, mire az uram hazaér. A körömfestés szerencsére ma ismét elmarad.

Zeliska Orsolya
peklanyleszek.com

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!