Deliága Éva gyermekpszichológus Facebook oldalán találtuk a következő sorokat: Nagyon tanulságos,

“Vannak akik így vélekednek: “Pszichológushoz csak a hülyék mennek!” Mi lehet mögötte?

Minden ember szeretné jó problémamegoldónak érezni saját magát, jó érzést azt hinni, hogy képesek vagyunk megoldani saját problémáinkat. Aki pedig elakad, tanácsra szorul, az megkérdezheti egy barátját. Mi szükség van tehát a pszichológusra?

Tévedés azt hinni, hogy a pszichológus hozzá forduló kliens helyett oldja meg annak problémáit. Tévedés azt hinni, hogy a pszichológushoz forduló emberek képtelenek megküzdeni saját éltük nehézségeivel. Én inkább úgy fogalmaznám meg a pszichológussal való együttműködést, hogy a problémával küzdő ember felismerte, hogy elakadt és egy másik, vele egyenrangú ember segítségével szeretne új nézőpontokat kapni, megosztani valakivel az érzéseit.

A pszichológus nem ad konkrét tanácsokat. A pszichológus segít mélyebb kapcsolatba kerülni a hozzá forduló kliensnek a problémájával. Vele együtt, mellette halad az úton, amit így nem olyan nyomasztó és félelmetes bejárni. Képileg megfogalmazva egy vándorról van szó, aki egy erdőben bolyong, és mellé szegődik egy másik ember egy lámpással a kezében és egy ideig közös lesz az útjuk. A klienst tehát a legkevésbé sem tekinti képtelennek saját problémái megoldására a pszichológus. Épp ellenkezőleg, a bátrak, az önismeretükben fejlődni kívánok választják ezt a nehezebb utat. A fájdalmas felismeréseket a komoly döntéseket az önerőből meghozott változtatásokat nem lehet ugyanis megúszni. A pszichológus a legtöbb esetben egészséges emberekkel foglalkozik, akik aktuális élethelyzetükben, rosszul érzik magukat és keresik a megoldást.

Pszichológussal beszélgetni nem olyan, mintha a barátjával beszélgetne az ember. A pszichológus minimum 5 év tanulás után vállalkozott arra, hogy másoknak segítsen. Amennyiben tapasztalt szakemberről van szó, akkor még hosszabb tanulási folyamat és komoly önismereti munka és élettapasztalat is segíti őt abban, hogy hitelesen tudjon segíteni másoknak.
A pszichológiai foglalkozáson megtapasztalt elfogadó attitűd, támogató légkör önmagában is terápiás hatású. Pszichológussal más beszélgetni, mint egy családtaggal, vagy baráttal, hiszen ő csak a kliensre figyel, nem terheli rá a saját problémáit, nem ítélkezik és nem szenved csorbát a kapcsolat, ha a kliens kifejezi negatív gondolatait, ha őszintén elmondja, amit gondol.

Olvasd el ezt a cikket is –>  A nacionalizmus, rasszizmus, az valódi önvalóról való tudatlanság jele ami minden konfliktus forrása a világban.

Ha már mindenképpen le kell hülyézni valakit, akkor talán azokra jobban illik ez a szó, akik homokba dugják a fejüket. Akik észlelik, hogy boldogtalanok, hogy nem érzik jól magukat kapcsolataikban, de nem tesznek hatékony lépéseket annak érdekében, hogy szembenézzenek helyzetükkel és beleragadnak számukra megbetegítő helyzetekbe.

Gyermekpszichológusként családokkal együtt dolgozva is felmerül ez a jelenség. Vannak szülők, akik félnek attól, hogy megbélyegzik a gyermeket azzal, ha pszichológushoz viszik. Félnek attól, hogy kitudódik és majd mások azt hiszik, hogy az ő gyerekük hülye. A gyerek szemszöge itt a könnyebb, hiszen ő azt fogja társítani ehhez az új dologhoz, amit megtapasztal. Ebben rejlik a gyermekpszichológus felelőssége, hogy összességében hasznos, segítő, jó élmény legyen a gyermek számára a foglalkozás. A jelenség másik része: hogy mások mit hisznek majd. Erről szól ez az írás. Le kell bontani a falakat. El kell oszlatni a sztereotípiákat. Ebben az elégedett szülők is szerepet vállalhatnak, akik saját szűkebb környezetükben kifejezhetik, hogy a pszichológia legkevésbé sem a hülyéknek való.”

Ha érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!