A néhány éve elhunyt Dr. Ranschburg Jenő először állami felkérésre kezdett foglalkozni a tehetségekkel a 70-es években, de – ahogy fogalmazott – a kétévnyi hivatalos kutatás alatt teljesen megfertőződött tehetségkutatással. Utolsó nyilvános előadásán többek között a következőket mondta:

A gepárd és a zseni

„Bár a gepárd a föld leggyorsabb állata (a potenciális gyorsaság képességével születik), csak akkor fog valóban 110–120 km/óra sebességgel futni, ha antilopokat kell kergetnie ahhoz, hogy jóllakhasson. Ha ez a gepárd egy állatkertben születik, és nyuszikat kap, akkor csak 30 km/órával fog futni, sosem gyorsabban, hiszen ilyen sebesség mellett is elkapja a zsákmányt, és jóllakik. Ez azt jelenti, hogy azokat, akikben születésük óta benne van a zsenialitás, úgy kell nevelni, hogy elérhessék a „legnagyobb sebességet”. Ha egy nyolcéves gyerek a négy évvel idősebbek szintjén tudja a matekot, akkor vétek a második osztályba járatni, helyette az ötödikbe való.

Most akkor okos ez a gyerek, vagy buta?

Einstein sem volt jó tanuló, és Churchill is kénytelen volt osztályt ismételni, szinte végigbukdácsolta az iskolát. Amikor Szentágothai Jánost (akiből később a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett) iskolába adták, akkor tanárai értelmi fogyatékosnak tartották, és „gyogyóba” akarták helyezni. Csak szülei tiltakozása mentette meg ettől. A kilencéves Edison édesanyjának azt mondták, hogy nem érdemes sokat várni a gyerektől, tanuljon szakmát, mert úgysem viszi sokra.

Ez a kérdés néha joggal felmerülhet a tehetséges gyereket nevelő szülőkben, tán még a pedagógusokban is, mivel az igazán tehetséges gyerek egyik legjellemzőbb vonása, hogy szinte kivétel nélkül egyenetlenül fejlődik. Ettől nehéz tehetséges gyereket nevelni, a szülő ugyanis azt tapasztalja, hogy az ilyen gyerek „problémás” . A zseninek tele van akadályokkal az élete, mert bár valamiben kiemelkedik kortársai közül, egyes területeken átlagosan, vagy jóval átlag alatt teljesít!

Olvasd el ezt a cikket is –>  A magyar oktatás úgy rossz ahogy van?

Kilóg a sorból

A Családi kör forgatókönyvírója egy ízben tanácsot kért a pszichológustól. Gyereke az iskolában folyton hármasokat hozott rajzból, ami azért volt furcsa, mert az óvodában még nagyon tehetségesnek tartották. Amikor az édesapa megkérdezte a fiát, hogy miért kap mindig hármasokat, akkor a gyerek válasza az volt: „azért, mert mindig kimegyek a vonalból”.

A tehetséges gyerekek alapvető problémája, hogy átvitt és valódi értelemben is kimennek a vonalból.

Az iskolában – mindenhol a világon – húznak egy vonalat lent és egyet fent. A pedagógusok arra törekednek, hogy a gyerekeket a két vonal közé tereljék. Ha valaki a vonal alatt teljesít, akkor az a feladat, hogy fel kell hozni a középszintre. Ha valaki fölötte teljesít, nos, akkor – persze nem szándékosan – ütögetik a gyerek fejecskéjét, és nyomják vissza, hiszen kifelé megy a vonalból. Egy ír mondás szerint, „ha azt akarod, hogy gyönyörű pipacsmeződ legyen, akkor a kiemelkedő, kilógó pipacsok fejét le kell vágni – így lesz szép, egyenletes a látvány.”

Ezzel a szemlélettel sajnos a tehetség ellen dolgozik a pedagógia, hiszen arra ösztönzik a gyereket, hogy a tehetséges tárgy rovására foglalkozzon azzal, amiben rossz. Mi lesz ennek az eredménye?

A rossz tárgyból talán kicsit jobb lesz – ám amiben tehetséges, abban nem engedik kibontakozni, és egy idő után a tehetség is eltűnhet.”

 

Szülőként tehát érdemes vigyázni arra, nehogy valaki levágja a szárba szökkenő kis pipacsainkat…

(Forrás: nlcafe.hu)

Ha megszívelendőnek tartod Ranschburg Jenő gondolatait, ne felejtsd el megosztani barátaiddal!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!