Azok számára, akik szeretik a savanyúságot, de nem akarnak ecetet fogyasztani, nagy segítséget jelent ez az egyszerű, citromsavval történő eltevési módszer. Ez a savanyúság is minimum fél évig eltartható.
Ebben az esetben is az a lényeg, hogy alaposan le legyenek zárva az üvegek (vagyis tökéletesen záró, lehetőleg új tetőket használjunk), de talán még ennél is fontosabb, hogy a felöntőlé megfelelően savas legyen – ez tartósítja ugyanis a savanyúságot.
A recept, amit Krisna-völgyben élő barátomtól, Pártha dásztól tanultam, és amit ő már évek óta sikerrel alkalmaz, leginkább uborka tartósítására alkalmas, de más zöldségekkel (zöld paradicsom, karfiol stb.) is ki lehet próbálni.
A recept:
A válogatott zöldséget (általában 6-9 cm-es egész-, vagy ekkorára darabolt uborkákat) megmossuk, majd leforrázzuk.
A forrázó levet leöntjük, újra felforraljuk, majd megsózzuk, savanyítjuk: 1 liter léhez 2 dkg sót és kávéskanálnyi citromsavat adagolunk. Aki savasabban szereti, több citromsavat is tehet bele – ez növelni fogja a tartósítás biztonságát is. A savanyítás mértékét érdemes mindenkinek a saját, illetve a család ízlését figyelembe véve kikísérleteznie.
A kimosott, fertőtlenített üvegekbe berakjuk a zöldségeket, az üveg aljára és a zöldségek közé teszünk a következő fűszernövényekből, fűszerekből (ízlés szerint választhatunk): meggylevél, tormadarabok, szőlőkacs, egész bors, babérlevél, fehér mustármag, kapor, vasfű stb.
A forró felöntőlevet az üvegekbe rakott zöldségekre öntjük, majd az üveget gondosan lezárjuk. Néhány hetes érlelés után fogyasztható, a fűszerektől kiváló ízt kap.
Megfelelően lezárt üvegben, hűvös, sötét, száraz helyen tartva ez a savanyúság minimum fél évig eláll.

Kun András
Öko-völgy Alapítvány

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!