Melyik a jobb? Sokan gondolkodás nélkül rávágnák, hogy inkább lennének sikeresek, mint sikertelenek. De vajon melyik mennyire és hogyan fejleszti a jellemünket? Egyáltalán, hogyan határozzuk meg azt, hogy valaki sikeres-e abban, amit csinál, vagy pedig sikertelen? A népszerűségében? Abban, hogy mennyi pénzt keres vele? Esetleg abban, hogy mennyire szereti azt, amit csinál, és mennyire boldog, miközben teszi? Ha mindezek alapján összehasonlítunk két embert, akkor az egyik sikeresnek fogja érezni magát a másikhoz képest, a másik pedig sikertelennek, jelentéktelennek a sikeressel szemben. Ebből jön azután az irigykedés, a kritika, a hibakeresés. Sokan ugyanis nem érzik magukat biztonságban egy másik, náluk sikeresebb ember jelenlétében, mert tudat alatt vagy akár tudatosan is szembesülnek a saját kudarcaikkal, helytelen döntéseikkel vagy lustaságukkal.
A sikernek megvan az az előnye, hogy beteljesülést okoz, és lehetőséget teremt a további sikerek elérésére, megvalósítására. Például elképzelhető, hogy valaki nagyon tehetséges, és remek ötletei vannak, de pénz híján nem képes megvalósítani azokat, és hiányzik belőle a türelem, aki tartás vagy éppen az üzleti érzék ahhoz, hogy megteremtse a sikere minimális anyagi alapjait. Például, ha valaki egy edző, vagy jógaoktató, akkor nem elég, hogy jól ért a saját munkájához. Emellett még profi menedzsernek és marketing-szakembernek is kell lennie ahhoz, hogy mások szemében is sikeresnek mondhassa magát, és valóban tömegeket érjen el. Persze az más kérdés, hogy a tömegek kielégítésére tett törekvésben nem sikkadnak-e el bizonyos szakmai értékek.
A sikeres emberek ugyanakkor gyakran függővé válnak a sikertől, és ha valamilyen oknál fogva lejár a “jó karmájuk” és veszítenek a népszerűségükből, az mélyen megviseli őket, hiszen elsősorban a társadalmi befolyásukkal, népszerűségükkel azonosítják magukat, és nem azzal a tevékenységgel, amit végeznek, pláne nem azzal, hogy a tevékenységükben elért fejlődés már önmagában elégedetté tegye őket. A siker ugyanakkor felfuvalkodottá teheti az egót is, mivel az ember többnek, jobbnak gondolja magát alulmaradt vetélytársainál, és elveszíti a visszacsatolást a környezetétől. A siker tehát rövid távon elősegítheti a jelem fejlődését, ám hosszú távon csak azok képesek a helyén kezelni, akik már érettebb spirituális személyiségek. Ugyanakkor képesek lesznek értékelni, felfedezni és segíteni a kevésbé sikeres tehetségeket, akikben esetleg őszinte szemmel ők is látják, hogy mekkora potenciál rejlik. Ehhez, ahogy Maehle mondta, a köldökcsakra mellett a szívcsakra nyitottságára is szükség van, máskülönben az illető nem tud túllépni saját egocentrizmusán.
Na és a sikertelenség? Persze, ha valamivel foglalkozunk, haladni akarunk valamerre, és csak kudarcot a kudarcra halmozunk, az nem túl lelkesítő, és elveszíthetjük a motivációnkat. Persze ez önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem ezt az utat kellene járnunk, legfeljebb azt, hogy még sokkal több erőfeszítést kellene beletennünk, mint amennyit eddig gondoltunk.
A fő dolog az, hogy szeressük azt, amit csinálunk, és próbáljuk meg függetleníteni a motivációnkat az elért sikerektől vagy kudarcoktól. A híres szentírásban, a Bhagavad-gitában azt mondja Krisna, hogy az igazi bölcs egyformán motivált a sikerben és a sikertelenségben, a győzelemben és a kudarcban. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor a jellemünk biztosan erősödni fog. Ha útközben feladjuk, akkor még egy kudarcélménnyel leszünk csak gazdagabbak, és nem látjuk meg az alagút végét, ahol a siker vagy beteljesülés várt volna ránk. Ha valaki igazi odaadással képes tenni azt, amit választott, és nem befolyásolja az, hogy mennyire népszerű vagy sikeres, az egyre közelebb juthat a lelki tökéletesség eléréséhez. Ezért mondja Krisna is, hogy kötelességből kell cselekedni, és nem szabad ragaszkodni a tetteink eredményéhez vagy éppen eredménytelenségéhez.
Gauranga Das
személyi edző, táplálkozási tanácsadó
hotashtanga.com
