A szívünk az a szervünk, amely elsőként fejlődik ki, és felnőtt korunkban percenként körülbelül 72-szer dobban, 40 milliószor évente! Szívünk mindig dolgozik, még akkor is, amikor mi éppen alszunk! Akkor is, amikor dolgozunk, mozgunk, izgulunk. Általában csak akkor törődünk vele, amikor már nagyon nagy a gond! Vegyünk szívünket szívünkre, és előzzük meg a problémákat, hogy azok elkerüljenek minket, hogy sokáig egészségesen legyünk szeretteink körében!

Mozogjunk rendszeresen!
Ezt a mondatot biztos számtalanszor hallottuk, de úgy tűnik nem elégszer, mert lehet látni, hogy még mindig nem eleget mozgunk (tisztelet a kivételnek). A mozgásba nem tartozik az bele, hogy a kocsihoz gyalog megyünk és a mellékhelyiségbe! Félre téve a tréfát, mivel a szívünk folyamatosan mozog, így mi magunk is a folyamatos mozgásra vagyunk ítélve. Az örök mozgóknak jó hír, a többieknek pedig erőt kell venniük magukon. Ahhoz, hogy az érrendszerünk és szívünk karbantartott legyen, mindennap legalább 30 perc más mozgást kell végeznünk, mint amit alapjában csinálunk. Ez azt jelenti, hogy aki sokat ül, annak aktív mozgást kell választania, aki pedig fizikait, annak több nyújtó gyakorlatokat. A mozgatás által az izmaink folyamatosan „masszírozzák” az ereinket, akik gyorsabban szállítják a salakanyagokat a megfelelő kiválasztó helyekre, ezáltal mindig felfrissül a vérünk.

Aludjunk eleget!
Alapjában a szakirodalom azt vallja, hogy napi nyolc óra pihentető alvásra lenne szükségünk. Én itt a pihentetőt emelném ki! Hiszen vannak sokan, akik hiába alszanak akár 10 órát is, egyszerűen fáradtan ébrednek fel. Ennek számtalan oka lehetséges. Egyrészt lelki, másrészt a szervezet túlzott elsavasodása okozhatja. Ezért van az, hogy az idősebb emberek nem tudnak aludni, mert nem lúgosították a szervezetüket. Ma már ennek a tudásnak a birtokában tudjuk, hogy milyen étkezéssel lehet a szervezetünket visszaterelni a helyes irányba. Ennél fogva az alvásunk pihentető lesz, ami a szívünknek fontos, mert ebben az időben ő is pihen!

Igyunk gyógyteát!
Közismert gyógytea a szívre a galagonya. Fontos tudnunk, hogy ezt is csak kúraszerűen szabad alkalmazni. Egy kúra hat hétig tartson, mindennap egy csészével fogyasszunk, majd egy hét szünet után ismételjük meg a kúrát. Ha szívgondokkal küzdünk, érdemes közben folyamatosan kontroll alatt tartani a vérnyomásunkat, mert szabályozza azt is.
Érdemes felváltva használni mellette a citromfű teát is. Én nagyon szeretem az egyenlő arányban összekevert citromfű, galagonya virágzat, borsmenta, levendula teát esténként fogyasztani. Főleg egy nehéz nap után.

Hanyagoljuk az állati eredetű étkeket!
Ma már tudjuk azt is, hogy a túl sok állati eredetű étel elsavasítja a szervezetünket. Ebbe beletartozik a húsfélék és a tejtermékek is. Növelik a vérzsírértéket és koleszterin szintet (bár sokan nem így gondolják). Érdemes tehát enzimdús étkezésre átváltani! Fogyasszunk több nyers zöldséget és gyümölcsöt. Illetve kiemelném a búzafű gyógyerejét, amely egyben tisztítja és feltölti a szervezetünket!

Gyógyteakeverék ajánlat:

1 evőkanál galagonya virágzat
1 evőkanál citromfű
1 evőkanál borsmenta
fél evőkanál levendula
fél evőkanál orbáncfű

Elkészítése a szokásos módon: 2 teáskanál 3 dl vízhez (forrázat), 15 percig áztatjuk, langyosan elkortyoljuk.

Jó egészséget mindenkinek!

Nagyné Szalai Melinda
Fitoterapeuta, jóga oktató, dúla
www.melinda-angel.hu

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!