A világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. Az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka.

Komjáthy Jenő: DZSELÁLEDDIN RÚMÍ

Én vagyok a hajnal, a hullámzó tenger,

Én vagyok a föveny, lehe est szelének,

Én vagyok a madár, madarász és háló,

Én vagyok a néző, a tükör s a képek,

Én vagyok a szőlő, a sajt, a must és bor,

Kristály kehely, csaplár és ivó testvérek,

A gyertya és tüzén perzselődő lepke,

A rózsa, fülmile s róluk szóló ének,

Én vagyok a homok, a lapát, mész, mester,

Az alapkő, tető; a közép és szélek,

Én vagyok a gyűrü és a lények lánca,

A teremtés foka, az erény és vétek,

Én vagyok, ami van, s az is, ami nincsen,

Dzseláleddin, tudod, én vagyok a lélek.

 

Komjáthy Jenő: EGYSZERRE

Egyszerre, egy varázsütésre

Megnyílt a szívem tiszta mélye,

És benne megnyilatkozék

Egy szédítőn mélységes ég.

 

Egyszerre, egy nagy pillanatban

Fölpattant a zár s új alakban

Támadt föl az ódon világ,

Szemem boldog örvénybe lát.

 

Egyszerre, egy dicső tudatban

Átfogtam magamat magamban,

Fölértém a szellem szavát,

S megpillantám Istent magát.

 

S egyszerre megdöbbentem én,

Hogy nesz nélkül lépett felém

A meztelen szépség maga,

A lélek ős, örök dala.

 

S a rémes-éden pillanatban

Magamat végleg megragadtam;

S hol minden érzés összefolyt,

Éreztem én mennyet s pokolt.

 

S hol egymást metszi két világ,

Két szem egymás mélyébe lát,

Hol minden eszme összeforrt,

Legyőztem én mennyet s pokolt.

 

Legyőztem magamat magamban,

S az örök gyönyörforgatagban

Egyszerre megnyilott az ég:

Szent egység, boldog összesség.

 

Babits Mihály: INTELEM VEZEKLÉSRE

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz –

erényeid elhagynak mint az ifjuság,

de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák

Olvasd el ezt a cikket is –>  Lenyűgöző képek egy kihalófélben lévő, varázslatos mongol törzs mindennapjairól

s ha netán elfáradva az uton leülsz,

mind köribéd telepszik és arcodba néz

nyugodtan, mintha mondanák: «Nem menekülsz!» –

s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,

kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,

megint előjön, kezed nyalja, s mintha már

lelked belső helyein és zugaiban

kotorna nyelve ragadósan, síkosan,

és érzed már hogy többé nem kergetheted

s nem verheted hacsak magadat nem vered –

verd! verd! ezer bün nyelve lobog benned mint a tűz

és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:

te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár

s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét

s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,

mint a bélpoklos poklát mely benne rohad

és őt is elrohasztja – viszi mint az őrület

vak égését, ezt a sivár belső tüzet

amelyben minden bölcs erő és fiatal

erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,

légbe leng fel és híg egek felé enyész –

mivel e földön jónak lenni oly nehéz!

 

Weöres Sándor: A GONDOLATOK VISSZÁJA ÉS SZÍNE

Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted.

A természet a természeti-világban alkot, a lélek a lelki-világban. Ha egy ruhát, bútort, akármit készítesz, előbb kigondolod, vagyis a lélek világában megalkotod, s csak aztán készíted el a természeti világban is, természetbeli eszközeiddel. Igazi alkotásod nem a természetben, de a lélekben lévő; egyik előbb-utóbb szétromlik, másik belérögződött a keletkezésének perceibe. S aki nem a jelenben és nem az időben létezik, hanem az idő egészét áthatja: nézi alkotásodat.

Ha tetszett, ne felejtsd el megosztani!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!