A gyümölcstekercs kombinációknál szabadon használhatjuk az aktuális friss gyümölcsöket éppúgy, mint a szárított-, fagyasztott változatokat vagy éppen a lekvárokat. Érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget készíteni, mert így a gazdaságosabb.

Elkészítés

  1. Melegítsük fel a gyümölcsöt egy edényben és keverjünk belőle pürét. Minél sűrűbb, annál jobb, hiszen hamarabb aszalódik. Ha magos a gyümölcs akkor szűrjük át egy szitán, de ez nem feltétlen fontos.
  2. Az elkészült pürét vagy lekvárt terítsük szét egy fém- vagy sütőtálcán. Előtte mindenképp olajozzuk meg a sütőlapot vagy a sütőpapírt. Kb. 1 1/2 – 2 csésze püré elég 1 sütőlapra. Egy kanállal terítsük szét a felületen a masszát. Tegyük sütőbe és alacsony hőmérsékleten (max. 60-70 fokon), szárítsuk 2-3 órán keresztül. Az időtartam attól is függ, hogy milyen víztartalmú az adott gyümölcs. Hagyjuk a sütő ajtaját nyitva egy kicsit, hogy hamarabb el tudjon párologni a nedvesség.
  3. Amikor a püré már elválik a sütő aljától és nem ragad rá, akkor kész a csemegénk, kivehetjük.
  4. Egy éles késsel, vagy pizzavágóval csíkokra szeljük és még melegen sütőpapírra tekerjük.

 

Gyümölcskombináció ötletek

Sárga: 1 friss mangó, 20dkg aszalt sárgabarack, 1 narancs (lé) (ezek a legegyszerűbben készíthetők)

Lila: málna, szeder és 1 banán ( ha ezek nagyon magvasnak tűnnek, akkor próbáljuk az áfonyával)

Zöld: kiwi, mangó és mentalevél

Kék: Áfonya és szőlőlé

Piros: Eper és banán

Tehetünk hozzá fűszereket, mint a fahéj, kardamom, vanília vagy mentalevél.

Ha alacsony cukortartalmú csemegét szeretnénk, akkor nézzünk meg egy gyümölcstáblázatot, hogy miből célszerű készítenünk.

(Forrás: sokszinuvidek.24.hu)

Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!

Olvasd el ezt a cikket is –>  A bazsalikom