„A fogyasztói társadalom három alappillére: a reklám, a tervezett elavulás és a hitel. A mostani generációknak, úgy tűnik, csupán annyi szerepe van az életben, hogy minél több hitelt vegyen fel, hogy olyan dolgokat vásároljon vele, amire nincs szüksége. Ennek azonban nem sok értelme van.”

A fenti idézetet „A villanykörte-összeesküvés. A tervezett elavulás története” c. filmből vettem. Mi is az a tervezett elavulás? Eszerint az elmélet szerint a múlt század 20-as éveitől kezdve a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több cég kevésbé tartós, hamarabb elromló, lecserélendő termékeket kezdett gyártani. Ezek az áruk technikailag mennek tönkre idő előtt, vagy a reklám és a divat miatt túlhaladottnak tűnnek (ez a „lelki” elhasználódás: jaj, mi lesz velem, nincs még meg a legújabb darab! – típusú gondolatokat ébresztenek bennünk a menedzserek). Összetett jelenségről van szó, a lényeg a folyamatos vásárlásra, fogyasztásra való ösztönzés. Gyakran a fejlesztéseket is csak apránként építik be a termékbe, így kényszerítve a vevőt újabb és újabb modellek megvételére. A tervezett elavulást hívják még obszolenciának, művi öregedésnek, beépített lejáratnak, programozott tönkremenetelnek, a hatékonyság szándékos visszafogásának.

A villanykörték és a nylonharisnya tartósságát tudatosan rontották le (ezek a klasszikus példák), de a jelenség legjobban a modern kommunikációs eszközöknél figyelhető meg. A tervezett elavulás egy ördögi kör, mely úgymond „munkahelyeket tart fenn”, ugyanakkor felesleges költségeket jelent az áruk megvásárlása és a hulladék semlegesítése miatt. És itt el is érkeztünk a fenntarthatóság kérdéséhez. Az emberek zöme boldog tudatlanságban él, azt gondolják, a technikai fejlődés egy felfelé ívelő, egyenes vonalú valami, ami csak őértük van. Ez csak korlátlan nyersanyagforrások mellett lenne lehetséges. Gandhi híres mondását idézném: „A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.”

Van, aki erre azt mondja: sebaj, ha elfogynak a tartalékok a Földön, majd meghódítjuk a világűrt, áttelepülünk más bolygókra. És itt a bökkenő: a „meghódítjuk” szón. (Tehát ugyanazt csináljuk, amivel a Földet tönkretettük.) Aki így gondolja, tévúton jár. Hosszú távon paradigmaváltásra van szükség: a kapott javak alázatos kezelésére. Én bízom benne, hogy az emberekben erre is megvan a potenciál. Ha nem cselekszünk ésszerűen, az emberiség tovább száguld az élelmiszer- és ivóvízháborúk, a szakadék felé, amire már sok tudós figyelmeztetett könyvtárnyi irodalomban.

Némelyek összeesküvés-elméletnek, városi legendának tartják a tervezett elavulást. Igen, szerencsére vannak becsületes, korrekt cégek is, de azért ne tévesszük szem elől, hogy a tervezett elavulás egyetemi tananyag. Ugyan mi másért tesznek szerzői jogvédetté javítási útmutatókat? Miért inkompatibilisek egymással a különböző készülékek? Miért tesznek műanyag fogaskerekeket gépekbe? Miért nem lehet valamit szétszedni és alkatrészt kapni hozzá? Miért találkoztunk már mindnyájan a garancia idejének a lejárta után azonnal elromló holmikkal? Állítólag ki akarják védeni az otthoni kontár javítgatást. Azt is mondják: nem muszáj olcsót venni, az azért rossz, mert olcsó, ha drágát, profit veszünk, az tartós és jó lesz. De: rengeteg márkás holmi van, ami hamar tönkremegy (iPod, autó, nyomtató).

Kicsit utánajártam, mi lehet a megoldás a problémára társadalmi és egyéni szinten. Érdemes tudni, hogy vannak összeszövetkezett fogyasztók által megnyert perek egyes világcégek ellen. Franciaországban csalásnak minősül a tervezett elavulás. A német zöldek 100 oldalas átfogó tanulmányt nyújtottak be mintegy 2000 példával az ottani parlamentbe. A tervezett elavulás elleni tiltakozást azzal a mondvacsinált ürüggyel szokták elhallgattatni, hogy nélküle nem lesz munkája az embereknek. Munka mindig lesz, pl. a szociális szférában. Három főbb elmélet/gyakorlat igyekszik megoldani a fogyasztói társadalom problémáját.

Az első szerint üzlet és fenntarthatóság nem zárja ki egymást, csak nagyon tartós cikkeket kell gyártani. (A gyártó nyersanyag/energia/szállítási költséget spórol, így ezek az árban sem jelennek meg.) A második alapján a felhasznált nyersanyag visszakerül a gyártásba, nincs hulladék. A harmadik a nem-növekedés, mely azt mondja, hogy más, nem anyagi értékeket kell keresnünk, nem pedig haszontalanságokkal körbevenni magunkat. Képviselője Serge Latouche, aki szerint nem kell a kőkorszakba visszamennünk, elég a 60-as évekbe. (Az ökofalvak is ide, a harmadikhoz tartoznak.)

Egyéni szinten? Mielőtt valamit megvásárolnánk, járjunk utána a terméknek, cégnek, szervizelésnek. Léteznek internetes oldalak barkácsoló videókkal, javítási tippekkel. Aki nem ezermester, keressen műhelyeket. Hazai készülékhez könnyebb alkatrészt kapni. De a legalapvetőbb, hogy a fogyasztói öntudatunkat fejleszteni kell. Gondoljunk bele: mi nem Homo konzumensek vagyunk!

Dr. Király Katalin
szakgyógyszerész
http://szappanmuhely.hu/

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!