“A betegség lényegében a Lélek és az emberi Személyiség közötti konfliktus következménye, és emiatt másképpen nem is irtható ki, csakis gondolati és szellemi erőfeszítések árán. Ezen erőfeszítések – ha valódi megértéssel járnak együtt – képesek meggyógyítani a betegséget. Egyetlen, csupán a testre irányuló erőfeszítés sem képes többre a károk felületes javításánál; ám ez nem gyógyítás, hiszen az okok megmaradnak. Sok esetben a látszólagos gyógyulás káros is lehet, mivel elrejti a beteg elől panaszainak valódi okát, és míg helyreállt egészségének örvend, a kiváltó ok a háttérben észrevétlenül erőre kap. Ha a beteg ezen erők semlegesítését tűzi ki célul, és ha fáradozásaiban állhatatos, a betegség el fog tűnni.
A betegség, ha gonosznak tűnik is, alapvetően jótékony és javunkat szolgálja, és – ha jól megértjük – lényeges hibáinkhoz vezethet el minket. Helyesen kezelve alkalmat ad e hiba legyőzésére, segít jobbá válnunk és fejlődnünk. A szenvedés javító jellegű, a megértendő leckére utal, és ezért soha nem szabad eltüntetni, míg a leckét meg nem tanultuk.”
(Dr. Edward Bach)

Szert választani többféleképpen is lehet.

1. Manapság elterjedt a Bach kártyacsomag használata: problémánkra koncentrálva annyi lapot húzunk a pakliból, amennyit intuíciónk súg. Jó lehet, de inkább játék, mint valódi szerválasztás.

2. Teszt kitöltésével. Ezt a módszert sem igazán ajánlom, mert szinte minden kérdést és választ passzosnak fogunk érezni.

3. Terápiás beszélgetéssel. Dr. Bach ezt legalább annyira fontosnak tartotta, mint a cseppek használatát. Hitte, hogy a megértés az egyetlen, ami valódi gyógyuláshoz vezethet, hogy az igazság az ami szabaddá, s ezzel együtt egészségessé tehet bennünket. A Bach terápiás beszélgetések lényegesen különböznek egy hagyományos orvosi konzultációtól, ahol is az orvos dönt mindenben, mint egy tőlünk különálló, s felettünk álló isteni hatalom. Mintha nem is lenne közünk saját magunkhoz. Ezzel ellentétben egy Bach terápiás beszélgetésben a terapeuta és a páciens közösen döntenek a virágesszenciákról.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Egészséged szempontjából sem mindegy, milyen pózban alszol!

A terapeuta elsősorban azt kérdezi meg, s azt veszi figyelembe, hogy éppen most mi az az elsődleges probléma, amire gyógyírt szeretne a páciens. Tehát soha nem komplexen kezelünk, hanem a hozzánk forduló elsődleges és adott panaszát vesszük maximálisan figyelembe, s arra keresünk megoldást mind a beszélgetésben, mint a szerválasztásban.

4. Sokan nem önmaguknak szeretnének Bach cseppeket, hanem másoknak: házastársnak, anyósnak, főnöknek, stb… Úgy gondolják, majd titokban adagolják a szert, mert hát a másik az, akivel baj van, aki irritál, idegesít, lefáraszt, stb… bennünket. Ez nagyon tipikus jelenség. Nem adunk másnak szert, nem etikus titokban Bach keverékkel itatni bárkit is. Ilyenkor azt az érzelmet keressük meg, amit a titokban kezelendő rokon, munkatárs, stb. kivált a hozzánk forduló emberben. Két kivétel van: a kisgyermekek és az állatok.

A terápiás beszélgetés körülbelül 1-1,5 óra. Ha a páciens igényli, lehet konzultálni végig a terápia alatt, tehát több feltáró beszélgetést is alkalmazni. Ha nem olyan komoly a probléma vagy nem igényli a páciens, akkor egy konzultációt tartunk a szerválasztáskor.

A terápiás beszélgetés és esszenciakeverék nagyon hatékony és gyors segítség tud lenni. Nem cél, hogy a hozzánk forduló évekig terápiára járjon.

Milyen virágokból áll a Bach esszenciasorozat? Mit és mire választhatunk?

Folyt. köv.

Duende
azurelefant.blogspot.hu

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!