Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kertész. Gyönyörű kertjei voltak, az egész faluban csodájára jártak. Egy nap meghallotta a kertész, hogy a kereskedő fia azt meséli az apjának és a szomszédoknak, hogy egy messzi, távoli faluban olyat látott, amit még sosem. Varázslatos kertek vannak ott, tátva marad az ember szája, ha meglátja őket. A kertész kíváncsi lett, és kifaggatta a fiút, hogy hol van ez a falu. Úgy döntött, felkerekedik, és megnézi magának, vajon mit tudhatnak az ottaniak, hogy olyan csodás kertjeik vannak.
Útnak indult, addig ment, míg a fiú útmutatása alapján meg is érkezett a faluhoz. Már nagyon izgatott volt, biztos volt benne, hogy valami óriási titokra fog bukkanni, amit ha magával visz, az ő kertjei még gyönyörűbbek lesznek, mint eddig.
Az út szélén pipázott egy öregember, megállt a kertész, és megkérdezte, hogy merre találja a híres kerteket, amit megnézhetne. Messziről jött, szívesen tanulna a mesterektől.
– Jól van – felelte az öreg, és intett az egyik fiának, hogy mutasson egy kertet az idegennek.
Így is lett. A fiú elkísérte a jövevényt, és bemutatta neki a kertet:
– Ez itt a kapu. Sajnos nagyon régi már, fel kellene újítani, mert kopott, lyukas, rozoga. Ez pedig itt a rózsabokor helye. Ki kellett vágnunk, mert ellepték a bogarak. Ahogy azt a diófát is odébb. Aztán ez a kút, ami régen itatta a növényeket, de már nincs benne víz egy csepp sem. Így nagyon nehéz öntöznünk, ezért sok virágunk, bokrunk kiszárad.
Mentek, mentek, és a kertész nagyon lehangolt lett. Hiszen ez egy beteg kert! Miért ide küldött az öreg? – morfondírozott magában.
Vissza is ment az öreghez, és elpanaszota neki, hogy nem egészen ezért tett meg ekkora utat, és vezessék el egy olyan kertbe, ahol csodaszép növényeket lát, és megtudhatja, hogy mi a titka annak a helynek.
Az öreg most a másik fiának intett, hogy kísérje el a kertészt.
A másik fiú lelkesen, mosolyogva teljesítette apja kérését. Fel volt villanyozva, hogy valaki ilyen messziről érkezett, és kíváncsi a kertjükre.
Mikor odaértek a kerthez, boldogan vezette körbe az idegent:
– Ez itt a csodaszép futórózsánk. Látja, milyen szépen benőtte a kerítést? Lassan a kapu dísze is ez lesz, olyan nagyra nőtt már! És egész évben virágzik! Ez maga a csoda! Itt pedig, ezen a helyen most ültettünk el tulipánhagymákat. Hamarosan virágok fogják kidugni a fejüket. És látja ott kend a diófát? Ez a legédesebb, legillatosabb dió a környéken! Jöjjön, kóstolja meg!
A kertész csak ámult-bámult, le volt nyűgözve! Nagy örömmel újságolta el az öregnek, hogy hát igen, ez már valami, nagyon elégedett, hogy ezt láthatta, és reméli, hogy egyszer neki is ilyen kertjei lesznek.
Az öreg csak mosolygott, majd megszólalt:
–  A két kert ugyanaz a kert volt…

Polgár Lili

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!