AZ ELLOPOTT FOLYÓ NYOMÁBAN

ds Víz Világnapja alkalmából március 21-én kerül bemutatásra „Az ellopott folyó nyomában” című, a környezetvédelem, az emberi jogok és a spiritualitás összefonódásáról szóló dokumentumfilm. Az Indiában forgatott film mindannyiunk hétköznapjaira kihathat. Hogyan? Exkluzív interjú a rendezővel.

„Aki az Igazság és az igaztalanság harcában pártatlan marad, az az igaztalanság oldalára áll.” (Mahábhárata)

A film tartalmi áttekintése

A Jamuna, India egyik ősi, szent folyója egyszer csak eltűnik, medrében egy fedetlen szennycsatorna hömpölyög tovább, amely minden benne lévő élőlényt elpusztít, és a vízre szorulók millióit betegíti meg. A leginkább védtelenek, a csecsemők, a kisgyermekek és a háziállatok ezrével pusztulnak. Amikor helyzet már-már reménytelennek tűnik, néhány fiatal elindul, hogy kiszabadítsák az „ellopott folyót”.

Interjú a rendezővel

A nemzetközi filmfesztiválokon is induló “Az ellopott folyó nyomában” című legújabb dokumentumfilmjének bemutatójára Budapesten kerül sor március 21-én, 19 órától, a Toldi Mozi nagytermében. Dr. Danka Krisztina, a film rendezője egyszerre több kalapot visel: vallásos édesanya, feleség, irodalmár, aktivista, kulturális diplomata és filmrendező is egyben, aki doktori címet Budapesten szerzett, de a filmrendezést New Yorkban sajátította el, és családjával ott is él.

Filmjeid közül több is kapcsolódik Indiához, vagy legalábbis India kultúrájához. Honnan a kötődés?

Nagy rajongója vagyok az indiai kultúrának. Az elmúlt húsz évben körülbelül 25 alkalommal látogattam el Indiába, ahol tanulmányoztam a művészetet, az irodalmat, és erős barátságokat kötöttem helybéliekkel. Éppúgy otthon érzem magam rádzsasztháni városokban, vagy bengáli falvakban, mint a szent Vrindávan falujának zarándokai, vagy a himalájai jógik között. Sokat köszönhetek Indiának, hiszen úgy érzem, ősi bölcsessége és kedves népe érzékenyebb, toleránsabb, törődőbb emberré változatott, ezért mindig is kerestem a lehetőséget, hogy legjobb képességeim szerint viszonozzam mindezt.

Honnan ered az ihlet, hogy éppen a Jamunáról és az ott élő gyermekekről készíts filmet?

Ez a dokumentumfilm pusztán egy szerény próbálkozás, hogy valamilyen módon szolgálhassam India gyermekeit, akik közül sokan személyes barátaim. A film segítségével hallatni szeretném a hangjukat egy olyan fontos üggyel kapcsolatosan, ami 80 millió ember életét érinti. Az elmúlt két évtized során több ízben hallottam arról, hogy probléma van a szent Jamuná vizével. Néhány éve, miután Vrindávanban megfürödtem benne, magam is megbetegedtem. Némi kutatómunka után megtudtam, hogy az ENSZ nemrég hivatalosan is “halottnak” minősítette a Jamunát, ami annyit jelent, hogy a szennyezés már olyan mértéket öltött, hogy néhány baktériumon kívül nincs olyan élőlény, ami életben tudna maradni benne. Több tíz millió ember issza, főzi, gazdálkodik úgy a Jamuna vizével, hogy mit sem tud a probléma súlyosságáról. A WHO kimutatásai szerint a folyó környékén élő gyermekek 23%-a szenved arzén- és ólommérgezésben, vagy valamilyen másfajta víz okozta betegségben. Sokukkal magam is találkoztam, és egy négyéves gyermek anyjaként mélyen megérintettek ezek a találkozások. Ilyen véget egyetlen gyermekélet sem érhet. Elsősorban róluk szól, értük van ez a film.

Ugyanakkor, amikor nekivágtam, még nem is sejtettem, hogy a film legalább annyira fog szólni rólunk, Indián kívül élőkről is. A forgatás alatt megdöbbenve jöttem rá, hogy a Jamuna folyó katasztrófájának, s milliók szenvedésének, más Nyugati emberekkel együtt én magam is okozója vagyok. A globalizált világ úgy működik, hogy – noha nem feltétlenül vagyunk tudatosak róla, – a döntéseinkkel, választásainkkal közvetve vagy közvetlenül befolyásolhatjuk a tőlünk többezer kilométerre élők sorsát.

Aktivistaként és szóvivőként már több nemzetközi kampányban vettél részt. Küzdöttél többek között emberi, kisebbségi és vallási szabadságjogokért, kezdeményeztél vallásközi párbeszédeket, szerveztél nemzetközi jótékonysági akciókat. Ugye nem tévedek, ha azt gondolom, hogy a gyermeksorsokon keresztül a film egy mélyebb, globális üzenetet is hordoz, illetve hogy most egy konkrét célért küzdesz?

Ez így igaz. Megindító élmény volt résztvenni a Jamunáért rendezett békés tüntetésen, ahol még a legkisebbek és leggyengébbek is erősnek érezték magukat, és ahol a különböző csoportok között elhallgattak az előítéletek és az évszázados viták. A Jamuna ügyében együtt sorakoztak fel hinduk, muszlimok, szikhek és agnosztikusok, – valamennyi korosztályhoz, különböző társadalmi csoportokhoz és nemzetiségekhez tartozó emberek, és együtt harcoltak azért, hogy mind a természet, mind az összes élőlény megkapja a neki járó tiszteletet.

Ennek bamutatásával szeretnék rávilágítani arra az egyszerű bölcsességre, hogy szükséghelyzetben mindannyian rá kell jöjjünk, hogy mindegy, kik vagyunk, honnan jöttünk, mi a hátterünk, emberként mindannyian Földanya gyermekei vagyunk, egy globális közösség részei, és hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt.

Számomra a filmkészítés, vagy bármiféle művészet lényege az, hogy nemcsak informál, hanem transzformál is. Az a mű jó, amikor alkotók az alkotás folyamata alatt, illetve a befogadók a művel való találkozás során valamiféle ihletett állapotba kerülnek, amely közelebb vonzza őket legbensőbb énjükhöz, a hamis büszkeségtől, gőgtől, arroganciától mentes, tiszta lélekhez, s ez által egy kicsit jobb emberekké válnak.

A film alkotása során a stáb tagjaival, és a barátaimmal nekünk nagyon sok ilyen katartikus pillanatunk volt. Reméljük, a filmnek a nézők egy részéből is sikerül majd hasonló elményt kiváltania.

Előzetes: