Veszélyben a Föld tüdeje
Időről-időre hírt ad a média a dél-amerikai esőerdők kíméletlen pusztításáról, láthattunk már síró indián törzsfőnököt és a lángok elől menekülő állatokat is. De vajon mennyire hihetünk az érzelmeinkre ható képkockáknak? És egyáltalán, miért kell hogy érdekeljen minket mi történik a világ másik felén?
Földünk 71 százalékát víz borítja, a fennmaradó 29 százaléknyi szárazföldnek pedig közel 31 százalékát borítják erdők. Ez, első hallásra, nem is kevés, gondolhatnánk (egyébként jogosan), azonban az emberiség felelőtlen tevékenységeinek köszönhetően ez az óriási terület évről-évre látványosan csökken. Pedig az erdők létfontosságúak
az ember számára, hiszen a fák oxigént termelnek és szén-dioxidot, valamint szálló port kötnek meg és tárolnak a biomasszájukban. Emellett otthont biztosítanak a szárazföldi élővilág 80 százalékának, valamint 1,6 milliárd embernek nyújtanak megélhetést közvetlenül vagy közvetve. Ennek ellenére évente nagyjából 7,3 millió hektárral csökken az erdők területe, ami különösen a Föld tüdejének is nevezett trópusi esőerdők tekintetében aggasztó. Míg Brazíliában és Afrikában évente 4-4 millió, Indonéziában évente kb. 1,5 millió hektárnyi esőerdőt pusztítanak el a FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet) adatai alapján.
Fogyatkozó esőerdők
Trópusi esőerdőket az Egyenlítő vonalában találunk, a legnagyobb kiterjedésűeket Brazíliában, Kongóban és Indonéziában. Az Amazonas-medencéjében található a világ esőerdeinek több mint a fele és a pusztítás is itt a legnagyobb mértékű.
Fontos tisztában lennünk egyrészt azzal, hogy kik és milyen céllal teszik tönkre ezeket az értékes területeket, másrészt, hogy ez hosszú távon milyen következményekkel jár az ott élő lakosságra és az egész emberiségre nézve. Mert azt egy pillanatig se gondolja senki, hogy a Föld érzékeny ökológiai egyensúlyának felborítása nem lesz hatással ránk, emberekre! Csak induljunk ki abból, hogy egy felnőtt fa 1 év alatt több oxigént termel, mint amennyit egy ember ugyanennyi idő alatt belélegez. Míg a Föld népessége ma meghaladja a 7 milliárdot és az előrejelzések szerint 2050-re elérheti a 9 milliárdot, addig az erdők területe drasztikusan csökken. Könnyen belátható, hogy ha ez a két, egymásnak ellentétes irányú folyamat változatlan marad, az néhány évtizeden belül súlyos következményekkel járhat.
Kik és miért?
Az esőerdők irtása részben a népességnövekedéssel járó urbanizációnak köszönhető. Ma már a Föld lakóinak nagyobbik fele városokban él és az előrejelzések szerint ez a növekvő tendencia a jövőben változatlan marad. Ennek köszönhetően szinte egyik napról a másikra, a semmiből tűnnek fel a tízmilliós megapoliszok, mind nagyobb területet véve el az élelmezéshez elengedhetetlen mezőgazdasági területektől és az erdőktől. A városiasodással és a mobilitással járó igény, hogy ezek a települések minél egyszerűbben és gyorsabban megközelíthetőek legyenek. Ennek
érdekében sorra épülnek a városokat összekötő autópályák, amelyek sok esetben az esőerdők letarolásával járnak.
Nagy vitákat vált ki a Brazíliában épülő Belo Monte vízerőmű is, ami az Amazonas Xingu mellékfolyójának elterelésével jár, ezzel felborítva a helyi ökoszisztémát. A gát építése ellen James Cameron, az Avatar című film
amerikai rendezője is felemelte szavát és készített egy rövid dokumentumfilmet (A message from Pandora) azért, hogy a világ figyelmét az épülő gát ügyére irányítsa. A brazil kormány egyelőre kitart a projekt mellett. Másrészt az erdők irtásában az egyenlítői övön élő nomád törzsek is részt vesznek. Ők a természetből nyerik életben maradásuk feltételeit, azaz az élelmet, a tüzelőanyagot, a kunyhóik építéséhez szükséges fát. A lakosság főként növénytermesztésből él, melyhez a szükséges földterületet az erdők felégetésével nyerik. Az esőerdőkre jellemző gyenge minőségű talaj ásványi anyag tartalma azonban 2-3 év alatt kimerül, így újabb területet kell “megtisztítaniuk” a fáktól. Bár a természeti adottságoknak köszönhetően a letarolt erdőrészeken viszonylag gyorsan újra sarjad a növényzet, az már gyengébb minőségű lesz. Ráadásul az égetésekkel nagy mennyiségű üvegházhatású gázok
(szén-dioxid, metán) és a fákban feldúsult nehézfémek kerülnek a légkörbe, fokozva ezzel az üvegházhatást és gyorsítva a globális felmelegedést.
Végül, de nem utolsó sorban a globalizációnak köszönhetően különböző nagyvállalatok, sőt, akár egyes országok válhatnak a fakitermelés legfőbb “szponzorává”. Különösen a világ leggyorsabban fejlődő országára, Kínára igaz ez, ahol az életszínvonal emelkedésével egyre többen engedhetik meg maguknak például a húsevést. Az ország képtelen a jelentkező igényeket kielégíteni, ökológiai lábnyoma pedig már így is óriási, 1,3 “Földnyi” (2008-ban még 0,8 volt). Számos mezőgazdasági növényt importálni kénytelenek, így többek között Brazília szolgálja ki szója és szarvasmarha igényüket, ezzel garantálva a fakivágások folytatódását.
Az érem másik oldala
A fentiek alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy vannak országok, amelyeknek felelőssége nagyobb, mint másoké, hiszen méretükből, elhelyezkedésükből, természeti kincseikből adódóan nagyobb mértékben befolyásolhatják bolygónk sorsát. Ha felelősen, “jó gazda” módjára bánnak a rendelkezésükre álló javakkal, akkor az emberiség előtt álló globális kihívások száma csökkenthető. Szerencsére ezzel ők is tisztában vannak és érzékelhető az igyekezet a negatív hatások kiküszöbölésére. Brazília példájánál maradva kiemelkedő eredményt értek el a megújuló energiák
(víz, szél, nap, földhő) hasznosítása terén. A 13 százalékos világátlaggal szemben ők az ország energiaigényének 42,4 százalékát már most megújulókból, elsősorban az ország adottságainak megfelelően vízenergiából elégítik ki. Kína pedig élenjáró a zéró szén-dioxid kibocsátású városok, ún. “eco city”-k tervezésében és építésében. Láthatjuk, hogy az esőerdők irtásától milyen messzire vezet az út, hogy az, amit egy dél-amerikai törzs tagjai tesznek, hatással van a Föld valamennyi lakójára!
Közhely, de igaz: “Miután megölted az utolsó vadat, kivágtad az utolsó fát és beszennyezted az utolsó folyót is, rájössz, hogy a pénzt nem lehet megenni.” (indián közmondás)
Üvegházhatás
A Napból a Föld légkörébe érkező sugárzás a Föld felszínéről visszaverődik, azonban az energia egy részét nem engedi ki a légkör. Hőcsapda keletkezik, akárcsak egy üvegházban. A valódi üvegház üvegtetőjén az akkor még rövidhullámú napsugarak könnyedén áthaladnak, a talajt elérve azonban hosszúhullámú hősugárzássá alakulnak át, amit már nem enged át az üveg. A visszatartott hőnek köszönhetően a belső tér felmelegszik. A Föld légkörében is hasonló jelenség játszódik le. Az üvegtető szerepét itt az üvegházhatású gázok (vízpára, szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid) töltik be, ezek gondoskodnak a természetes üvegházhatásról. Minél nagyobb azonban a légkörben az üvegházhatást okozó gázok
mennyisége, annál hosszabb ideig melegítik a napsugarak a Földet, tehát egyre melegebb lesz, végső soron pedig ez a folyamat vezet a globális éghajlatváltozáshoz.
Az ipari forradalom óta elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok (például kőolaj, kőszén és földgáz) elégetésének köszönhetően megnőtt a légkör szén-dioxid tartalma. Az akkor még megközelítőleg 280 ppm (részecske per millió) a mérések 1958-as kezdetekor már 316. A növekedés üteme az elmúlt évtizedekben jelentősen felgyorsult, 2013-ra pedig elérte a kritikusnak számító 400 ppm-et.
Habár az üvegházhatást sokszor negatív jelenségként szokták emlegetni, fontos tudnunk, hogy nélküle a Föld hideg (-18 C fokos), az életre alkalmatlan bolygó lenne. Tehát nem az üvegházhatással van gond,hanem az emberi tevékenységeknek köszönhetően megnövekedett üvegházhatású gázokkal (elsősorban a szénd-dioxiddal és a metánnal).

Olvasd el ezt a cikket is –>  Alanis Morissette: Hogyan térjünk vissza önmagunkhoz
KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!