Máté vágtat, nekem a szívem is megáll, visszafogom a levegőt. Vajon mi lesz? De ő erős és szabad. A fiam 7 éves és két éve lovagol. Eddig azt hittem, hogy vagány anyuka vagyok. Én is csináltam sok mindent, például sziklát másztam. Tudom, hogy működik, és meg tudom csinálni. Sőt azt is tudom, milyen érzés amikor véget ér a hit és már kétségbeesés sincs, csak a határaim átlépése – főleg, mert visszafelé nincs is út. De anyaként a fiamat veszélyes helyzetbe látni, ez meghaladja a képességeimet.
Coachként, amikor egy anyuka jön azzal a problémával, hogy a gyereke nem teljesít elég jól az iskolában, (ami azt jelenti, hogy van 4-ese is), azt szoktam kérdezni, hogy ilyenkor az érzés, ami hatalmába kerít, hogy a gyerek nem elég jó? Ahogy ő van, aki ő maga, az nem jó? Nem jó a gyerek, úgy ahogy van?
Természetesen ez sokkoló az anyukának és szó sincs arról, hogy nem szereti a gyermekét, sőt ezek az anyukák különlegesen törődők. Hiszen nem fordítanának ilyen hangsúlyt a tanulásra és főleg nem mennének el segítőhöz a problémával, ha érdektelenek lennének. 
Valójában itt az történik, hogy nem bízunk a gyerekünkben. Nem bízunk benne, hogy ő úgy jó, ahogy van és meg tudja csinálni.
Mi itt a leválásnak egy következő szakaszához érkeztünk. Eddig is mászott magas fára, létrára a fiam, de akkor ott álltam mellette. Most, mások felügyelete alatt van. Egy nagyon jó oktató, aki tudja, mikor mit lehet megcsináltatni egy gyerekkel, egy jól képzett, nyugodt ló és a fiam egyedül… Vajon mi ez a féltés bennem? Tényleg benne nem bízok? Vagy abban nem bízom, amit csináltam? Ez egy újabb lépcső, hogy kiengedem a kezemből a “művemet, a drága értékemet”. És talán nevelgettem egy gyermeket, aki esetleg nem tökéletes, és hibázni fog? Már látom is azokat a rémeket, szörnyűségeket, hogy mi minden baj éri majd, mert nem tudja minden helyzetben a legtökéletesebb megoldást, viselkedést. Talán ez az én bizonytalanságom?

A fiam most 7 éves. Már férfiként tekint magára. Vajon hogy hat rá, az, ha érzi, hogy az anyukája fél, félti, aggódik, bizonytalan? Azt gondolja, hogy anya fél, mert én nem vagyok elég jó. Ha ő magában nem hisz, hogy válik belőle férfi? Ki fog benne hinni felnőttként?

Ha csak az én jövőmről lenne szó, biztosan találnék kibúvót, könnyebb utat. De most a fiamról van szó. Nem tehetem meg, hogy lusta legyek. Ha csak megtanulok viselkedni, az itt nem elég. A gyerek nagyon érzi az érzelmeimet és érti is őket. Megcsalni viselkedéssel nem lehet. Magamat kell megjavítani, megkeresni miért nem bízok, valójában kiben nem bízok. Miért gondolom, hogy nem elég jó, amit alkottam? Honnan jönnek ezek a rémképek a jövőjét illetően? Kinek akarok megfelelni?

Magamon kell változtatni. Csak így fogom tudni éreztetni vele, hogy minden rendben van. Ő erős és szabad.

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!