Vannak dolgok, amik tanulhatók, és amiket tanítanak is. A párkapcsolat nem ilyen. Bár azért reménykedem, hogy egyszer csak bevezetnek majd egy, az életben is használható tantárgycsoportot, amelyben a párkapcsolati téma is helyet kap. Mégis azt gondolom, hogy ezt a területet aztán végképp nem lehet a katedráról vagy az íróasztal mögül átadni. Ez kemény és intenzív terepgyakorlat, amit a legjobb, ha szívvel-lélekkel csinálsz, még ha néha az eszed mást is mond.

„A szex vajon mi?” – erről még sláger is született, de vajon foglalkozunk-e azzal, hogy az elköteleződés vajon mi? Mi valójában a párkapcsolat? Eljutunk-e idáig, vagy pár kapcsolat után feladjuk?
Már az oviban találkozunk a szerelemmel. Az alig 5 éves kislányok csak úgy rebegtetik a pilláikat a nekik tetsző kisfiúk felé. A szerelem a vérünkben van. De a szerelem nem egyenlő a párkapcsolattal, még pár kapcsolattal sem. Igaz, a szerelemhez nem kell ész, pénz vagy egyéb kellék – tartja a régi operett dal, csupán egy fiú kell és egy kislány és pont. Mára ez a képlet is jelentősen megváltozott, de most maradjunk az eredeti szövegnél…
A szerelemhez tényleg nincs szükség semmi másra, az csak úgy megtörténik. Nem úgy a párkapcsolat. Azt már mi, a párban szereplő férfi és nő irányítjuk. Ehhez már kell egy döntés. Dönteni arról, hogy téged választalak és ezen döntésem mellett kitartok. Azaz melletted tartok ki, és hű leszek a saját döntésemhez, vagyis magamhoz. Bizony, nem a társunkat csaljuk meg, ha tévútra lépünk, hanem saját magunkat. Szóval a döntéseinknek következményei is vannak. Tehát ha párkapcsolatban szeretnénk élni, akkor egy felnőtt, átgondolt, felelősségteljes döntésre van szükségünk.

Az első érv manapság a pár kapcsolat mellett és a párkapcsolat ellen a döntés, ami a fentiek figyelembevételével piszok nehéz.

A második érv az elköteleződéstől való félelem. Elköteleződés nélkül azonban csak kapcsolatok jönnek-mennek, amikben leginkább csak a szereplők cserélődnek, de más változás nem történik. „Ismét nem az igazival találkoztunk, menjünk tovább.” A változás, avagy a fejlődés viszont a párkapcsolat privilégiuma. Ha az igazit keressük, maradjunk csak nyugton és nézzünk a párunkra. Valamikor ő az igazi volt, mert őt választottunk a sok férfi közül. Akkor most kit is keresünk, miért vagyunk nyugtalanok vagy elégedetlenek és miért nem vagyunk boldogok? Hiszen az igazi már megvan!
Na igen, de a párom olyan tükröt tart elém, amibe előbb-utóbb elkerülhetetlen a belenézés, így a szembesülés is. Szembesülés magammal. Aha, hát ezért menekülsz! És így vágod el a lehetőségét annak, hogy fejlődj, hogy változzon az életed, hogy megtanuld és megéld azt, amiért a világon vagy. Egy tét nélküli kapcsolatban könnyen torz a tükör, mert hogy kedvezz a másiknak, domború vagy éppen homorú képet tarthatsz felé. A párkapcsolatban viszont nincs szükség torzításra, hiszen pont arról biztosítottad a párod, hogy szereted, elfogadod. Ha pedig látod őt, aki melletted van, akit választottál, teljes valójában, akkor úgy fogadod el, amilyen pont most, mert most ez ő. Ez pedig biztonság! A kölcsönös elfogadás adja azt a biztos keretet mindkettőtöknek, amiben biztonságban vagytok, te is és a párod is.

Harmadik érv az elfogadás. Hogyan fogadjak el egy másik embert, ha még magamat sem tudom elfogadni. Hogyan szeressem őt akkor is, amikor számomra nem megfelelően viselkedik, ha nem tudom őt abban a helyzetben elfogadni? Elfogadás-szeretet. Nincs az egyik a másik nélkül. És ez nemcsak a másikra érvényes, hanem önmagunkra is. Ráadásul önmagunkra elsősorban: majd utána tudok tiszta és nyitott szívvel elfogadni és szeretni másokat is. A párkapcsolat szépsége, hogy erre is megtanít: hogyan fogadd el magad, majd a társad.
A biztonság, amit az elfogadás és a szeretet ad, egy olyan intim teret nyit meg köztetek, ahol alapvetően kap helyet a bizalom és az őszinteség. Ebben a térben már lehet szembesíteni társunkat önmagával, ami által mi is szembesülünk saját erősségeinkkel, gyengeségeinkkel és azokkal a mintákkal, amiket gyermekkorunk óta cipelünk, ha még nem dolgoztuk át. A szembesülés már a fejlődés lehetősége, hogy jobb, szerethetőbb, elfogadóbb, érzékenyebb emberré váljunk – ez pedig a párkapcsolat adománya. A legnagyobb iskola és próbatétel és egy olyan utazás, amely a lehető legmélyebb, legbizalmibb, legodaadóbb és legmagasztosabb, amit csak az életed során átélhetsz. Ott tényleg valami szentség jön létre, amikor két lélek, két emberi lény összekapcsolódik és szövetségre lép.

Negyedik érv a szövetség. Korábban egy kézfogás is elég volt a megállapodáshoz. Most a tanúk és/vagy Isten előtt kimondott fogadalom is pillanatok alatt felbontható. Pedig senki nem mondja, hogy végig jó lesz. Sőt a „jóban” mellett ott a „rosszban” is, amiben a kitartásra teszel esküt. És ez nagy felelősség. Mert a jóban osztozni, örömködni jó! A rosszból is kivenni a részünk… az már kellemetlen, nem buli.

Ötödik érv a felelősség.
Sok esetben a saját felelősségem felvállalása is nehézséget jelent, nemhogy a másik mellett kiálljak, kitartsak, vagy amellett, amit ketten kitaláltunk, elindítottunk. Ezek manapság, hogy felelősség, hit, bizalom, őszinteség, elfogadás, elköteleződés, hát igen, ezek nem túl népszerűek. De nem is feltétlen a népszerű dolgok jelentik az értéket és az értelmet. Ez szintén egy döntés: népszerű vagy ésszerű életet szeretnénk? Népszerű, amit egy adott kor kiemel valamely érdek alapján és többnyire a külcsínnel foglalkozó. Ésszerű, amit a mindenkori józan értelem diktál, ami az életet támogatja, és leginkább a belsővel foglalkozik.

Népszerű szinglinek lenni, munkába temetkezni, pénzt hajtani, szeretőt tartani. Ésszerű egyet szeretni, de azt mindenestől; otthont teremteni, családot alapítani, természetben lenni és együtt nevetni, néha sírni. Az, amit minden kapcsolatban keresünk, minden kapcsolatban benne van: a lehetőség, hogy elfogadj és elfogadjanak, hogy szeress és szeressenek. Ehhez csak válaszd a párkapcsolatot, pár kapcsolat helyett.

Ölvedi Réka
www.remekest.hu

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!


Katt ide most!