A víz az Élet alapvető forrása. Nélküle nem létezhetnénk. Egy újszülőtt testének 90 % – át, míg egy felnőtt emberi test 60-70%-át víz teszi ki, amelynek mennyisége az évek előre haladtával a testben egyre csökken. Sejteink funkcióinak problémamente ellátásához is vízre van szüksége, éppen ezért szervezetünk vízháztartásának folyamatos ellátása és különösen ebben a tikkasztó nyári melegben való utánpótlása nagyon fontos. Manapság az úszáson kívül sokféle más frissitő, relaxáló vagy akár gyógyító vizi aktivitás is végezhető. A teljesség igénye nélkül ilyen például az Aquafitness, az Aquaerobic vagy mondjuk az egyre népszerűbb Aquaspinning, melyek sok előnye közül talán a legfontosabb, hogy szárazföldi változatukhoz képest nem terhelik a gerincet és az izületeket sem, illetve sokkal kisebb erőkifejtéssel járnak, mintha ugyanazt a műveletet szárazföldön, normál körülmények között végeznénk. Most mégis inkább kevésbé elterjedt különlegességekre hívnám fel a figyelmet, melyek közös jellemzője, hogy a test vízben történő mozgatásához felhasználják az ősi keleti gyógymódok tudását is. Ezáltal egy sokkal mélyebb szintű relaxációs állapot létrehozására képesek, mint azt egy masszázzsal vagy akár egy úszással elérthetnénk. A terápia hatására a test a vízben minden erőfeszítés nélkül szinte azonal megpihen, az energia blokkok elkezdenek feloldódni és képesek leszünk befogadni és megőrizni a víz jótékony hatását.
Ilyen terápia a WATSU -Water + Shiatsu – amely a Shiatsu keleti masszázstechnika vízben történő továbbfejlesztett változata. páciens a vizen fekszik, miközben légzésével megegyező ritmusban a terapeuta támogatásával teste süllyedő, emelkedő, körkörös lassú mozgást végez, míg végül a súlytalansághoz hasonló állapotba kerül. Ekkorra már a test megpihent, az elme kikapcsolt és tökéletes a nyugalom. A lélek felszabadul és leoldódnak vállunkról azok a csomagok, amelyeket nap mint nap magunkkal cipelünk A terápia további előnye, hogy stressz csökkentő, nyújtja és erősíti izmainkat, rugalmassá tesz, oldja az érzelmi blokkokat, javítj légzési technikánkat, továbbá kedvezően hat az álmatlanság kezelésében is. Másik ilyen terápia a WA TA, ami a `Wassertanzen` szóból kapta rövidítését. A terapeuta itt is a Watsuhoz hasonlóan a test lassú mozgatását végzi, hol a víz alatt, hol felette, illetve kiegészíti azt az Aikidó, a kígyó és a delfin technikákat ötvöző nyújtó és masszázs elemekkel. A Wa Ta terápia nagyban segíti érzelmekkel kapcsolatos problémák feloldódását és a test és szellem mély relaxációs állapotba kerülését. Végül, hadd ajánljam a Ai Chi-t, ami a keleti és nyugati módszereket alkalmazó Tai Chi, Shiatsu, Watsu és a vizitorna keveréke, mely kedvezően hat a anyagcsere folyamatokra és a keringésre ezáltal az oxigén felvételt legalább 7%-kal növeli, valamint javítja a májfunkciót, testünk koordinációs és egyensúlyi állapotát, illetve támogatja a neuromuscularis betegségek gyógyulását.
Természetesen, mint minden vizi aktivitás ez is csökkenti a szervezet stressz szintjét és javítja az álmatlanság kezelését.
A fenti sportok és állapot javító technikák bizonyítottan kedvező hatással vannak
szervezetünkre, én mégis azt javasolnám, hogy ha bármilyen testi vagy akár lelki
problémánk is van, mindig konzultáljunk a megfelelő szakemberrel és kérjük ki
véleményét mielőtt elkezdenénk bármelyik terápiát is, hiszen kontraindikációk bárkinél
előfordulhatnak.
Wellesz Anett
Spa Management Consultant
www.spadvisor.inf