A szaloncukor eredete

Elgondolkodtál már azon, hogy miért hívjuk szalonnak a szaloncukrot? 

Menjünk vissza az abroncsos, földig érő szoknyák és fűzők korába, az 1800-as évek elejére.
Akkor már nagyon régen szokás voltkarácsonykor örökzöld ágakkal és levelekkel díszíteni az otthonokat, de ez időtájt egy merőben új dolog született meg, a karácsonyfa, azaz a teljes fa állítása.

Igazán sikeres divat volt, képzeld, a karácsonyfa kb. 50 év alatt egész Európában elterjedt.Tévé, Facebook vagy Instagram nélkül azért ez nem kis dolog!
Az 1900-as évekre minden decemberben karácsonyfát állított a szegény, a gazdag, a nemes és az iparos. 

Megszületett sok, ma is használt szimbólumunk is. Maga a karácsonyfa az édenkert fáját jelképezte, a gömbdíszek vagy almák a tiltott gyümölcsöt, és végül ott tekergőzött az ágak között a díszes girland, ami pedig a bűnre csábító kígyóra utalt. És természetesen ott volt az elmaradhatatlan cukordísz, ami az akkori nagy újdonság, a francia fondant lett. 
Az eredeti recept szerint ehhez sűrűre főzött cukorszirupot öntötték formába, majd szilárdították meg. Az előkelő otthonokban a karácsonyfa a szalonban, más nevén a társalgóban állt, ahol a vendégeket is fogadták. A mai lakásokban általában már se szalon nincsen, és a szaloncukornál sem a tömény cukrot esszük. Sok minden átalakult, de a név mégis itt maradt nekünk, és emlékeztet a régvolt időkre, ami talán nem is volt olyan rég.Hiszen mindannyian ismertünk olyat, aki még ismert olyat, akik még talán nem karácsonyfa alatt ünnepeltek.

Illatos gesztenyés szaloncukor

Ehhez a cikkhez a világ legegyszerűbb szaloncukor receptjét kerestem, illetve a második legegyszerűbbet, mert a legeslegegyszerűbb már foglalt, azt a szaloncukor készítő főző tanfolyamon használjuk az ottani hat recept egyikeként. 
Már második éve tartok ilyen kézműves tanfolyamokat közvetlenül karácsony előtt, és nagy örömmel írom, hogy a helyek általában már októberben elfogynak. Azért egy-kettő szokott maradni, és érdemes megnézni az időpontokat a Kertkonyha honlapján. 

Szóval most itt van a világ második legegyszerűbb szaloncukor receptje,amit nem kell sem vágni, sem darálni, sem főzni, sem fagyasztani,sem szitálni, sem válogatni, sem magozni, sem szárítani, sem turmixolni.

Csak gyurmázni kicsit, aztán pedig jöhet a csokizás.

A saját szaloncukor pedig fantasztikus dolog, sokkal, de sokkal finomabb, mint bármilyen bolti, és az egyik legszebb karácsonyi ajándék is, amit elképzelni lehet.

Hozzávalók 15-16 db szaloncukorhoz:

  • 240 g gesztenyemassza
  • 1 narancs héja
  • 100 g étcsoki
  • ízlés szerint: porcukor, rumaroma
  1. A gesztenyemasszát ízlés szerint édesítsd és ízesítsd rumaromával. A legtöbb gesztenyemassza egyébként már eleve így kapható, és ez most ennél a receptnél nem is lesz baj, sőt. Kóstold meg a masszát, számítsd hozzá, hogy a csoki is tovább édesíti majd, így valószínűleg ezt a lépést teljesen ki is hagyhatod. 
  2. A másik beállítandó dolog, a megfelelő állag. Ha túl száraznak találod a masszát, olyannak, ami nem marad egyben, akkor minimális víz hozzáadásával könnyen tudsz rajta javítani. Pl. nedves kézzel gyúrd át. Vigyázz, mert tényleg nem kellhet bele sok.
  3. Ha már megfelelő gesztenyegyurmád van, reszeld bele a masszába a narancshéjat, és jól dolgozd össze. Ezután formázz belőle szaloncukrokat. Készíts két ujjpercnyi hurkácskákat, majd ezeket nyomd rá egy sima felületre. Így az alja olyan igazán szaloncukrosan lapos lesz, és könnyen megáll majd. 
  4. A mártáshoz a csokoládét olvaszd meg gőz fölött. Praktikus meredek falú tálat használni, hogy minél mélyebb legyen a csokoládé, és ne az edény falára kenődjön fel a nagy része. Két villa segítségével forgasd bele a gesztenyerudakat. Jól csepegtesd, rázogasd le róla a felesleges csokit, majd tedd a szaloncukrokat sütőpapírra szilárdulni.

Sütőpapírba,színes selyempapírba csomagolva kapja meg a tökéletes ünnepi jellegét.

Szaluter Edit

kertkonyha.hu

Oszd meg másokkal is