„Bal” kéz-e a balkéz?

„Mert te a suta kezed használod!”– hallhatja ezt sokszor az, aki a többséggel ellentétben nem a jobb, hanem bal kezét használja írásra, vagy más alapvető fontosságú mozzanatok elvégzésére. Pedig nincsenek is olyan kevesen (körülbelül minden 7. ember) és az a kéz talán nem is olyan suta.

A balkezességet korábban és még manapság is sokan elítélték, elítélik, sok szülő megpróbálja gyeremekét már kiskorban átszoktatni a „jobbik” kezére, nem gondolva arra, hogy ezzel súlyos agyi zavarokat okozhat, hiszen az, hogy valaki bal-vagy jobbkezes lesz-e, már magzati korban eldől, s ehhez igazodik, hogy melyik agyféltekénk lesz a dominánsabb.

Balkezességből származó előnyök és hátrányok:

Egy jobbkezeseknek szánt világban kevés a balkezességből származó előny, de tény, hogy léteznek. Például a sebészetben hasznos lehet, ha mindkét kéz egyformán ügyes. Balkezes vagy ballábas sportolók, harcosok előnyre tehetnek szert azáltal, hogy jobbkezes ellenfelüknek meglepetést szereznek a szokatlan oldal használatával.

Társas étkezésekkor az ülésrend függvényében hátrány vagy előny is lehet a bal kéz használata. Balról jobbra haladó írásnál hátrány, jobbról balra haladónál (héber, arab, ősmagyar) viszont előny a balkezesség.

Autóvezetéskor sebességváltás közben precízebben tudnak manőverezni a balkezesek.

Mivel az európai műszaki szabványok az eszközök jobb kézzel való kezelését feltételezik, tipikusan a balkezesek jobbkeze jelentősen ügyesebb, mint a jobbkezesek bal keze.

Érdekes, hogy számos európai nyelvben a baloldalhoz valamilyen negatív, elítélendő tulajdonság társul. A magyarban rengeteg efféle szavunk van, ilyen a balfácán, a balszerencse, a balfék, vagy éppen a kétbalkezes.

A balkezesek esetében a jobb agyfélteke a domináns. A jobb agyfélteke az átfogó gondolkodásért, az intuícióért és a térbeli tudatért felelős, míg a bal az elemző-logikus gondolkodásért és a nyelvi képességekért. Azonban előfordulhat az is – annak ellenére –, hogy bal kezük az ügyesebb, bal agyféltekéjük a domináns. A balkezes emberek sokkal könnyebben válnak kétkezessé, mint jobbkezes társaik. Gyakran már gyermekkorban is spontán mindkét kezükkel ügyesen fognak, s csak írástanuláskor, rajzoláskor válik egyértelművé, hogy balkezesek. A balkezesség, a bal oldali dominancia egy családon belül halmozottan előfordulhat, de vannak családok, ahol még sohasem volt balkezes családtag. A fiúk közül 2 százalékkal többen lesznek balkezesek, mint a lányok közül.

Szerencsére a korábbiakkal ellentétben manapság talán már nem tartják bűnösnek, ördögtől származónak, ha valaki balkezes, a természet törvényeit felesleges megmásítani. Manapság egyre többen gondolnak arra, hogy segítsék balkezes társaikat, egyre több olyan tárgy, használati eszköz jelenik meg, ami kifejezetten balkezeseknek készült, ezzel segítve mindennapi életüket, hiszen nem is gondolnánk, hogy az, ami egy jobbkezesnek természetes, az egy balkezest megpróbáltatások elé állíthatja, melyek nyilván nem életbevágó nehézségekkel tarkítottak, de ha lehet, miért ne könnyítsük meg az ő helyzetüket is. Hisz ők is ugyanazt teszik, csak másképp!

Rohály Vanda

Oszd meg másokkal is