Anyából sok van, úgymint Gombóc Artúr csokijából. Van fekete, fehér, keserű, édes, kemény és lágy. Van aggódó és túl aggódó, óvó és túlóvó, laza és túl laza. Egyben közös mind: mindegyik a tökéletességre törekszik és a maga erejéből és képességéből megteszi, amit tud. Magyarul, úgy cselekszik, ahogyan a legjobb belátása szerint megy.
Ha valaki a maximalista, akár karrierista, vagy csak olyan nőből, aki szereti és élvezi is a munkáját, válik anyává, nyomaszthatja a megfelelési kényszer, a saját maga által felállított cheklist teljesítése, vagy a környezetünk által ránk kényszerített „amerikai anya” képnek való megfelelés. Nekik szokták azt mondani az üzleti életben, hogy a 80% is bőven elég!
A szülők között pedig manapság egyre nagyobb trend nem tökéletesnek, csak elég jónak lenni. Ez ad egyfajta megkönnyebbülést. A kérdés csak az, hogy egy maximalista, elszánt nő, megelégszik-e az elég jóval, illetve, hogy mit is jelent elég jónak lenni?
Honnan is kezdjem? Talán a saját tapasztalatomból indulok ki. 10 évet vártam a fiamra, míg végre úgy rendelte a Sors, hogy anya lehetek. Természetesen nem úgy történt, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon, de az Élet a maga fondorlatos alakításával, végül azért mégiscsak jóra fordította a dolgot. Egy évtizedet kaptam arra, hogy elképzeljem, milyen anya leszek. Ez elég sok idő arra, hogy mindenféle teóriát felállítsak magamról és az anyaságról. Aztán megszületett a pici és nem túlzok, azzal az állítással, hogy minden felborult az előre gyártott téziseim közül, és szinte sorra teljesültek azok, amiket nagy hévvel elhárítottam magamtól.
Az anyává válás nem egy elméleti dolog. A gyakorlat pedig felülír vagy felülírhat minden elméleti elképzelést. Az aktuális helyzet egy azonnali válaszreakciót követel és ott, akkor azt teszed, amire abban a pillanatban képes vagy és persze a jószándék vezérel, na meg a saját gyerekkorodból hozott minták, amiket még nem tettél le. A kezdeti kihívások után – most már több mint 10 hónap elteltével – kijelenthetem, hogy egész komfortosan mozgok az anya szerepben. Bár tapasztalom, hogy hónapról hónapra más gyerekem lesz. Rohamtempóban fejlődnek a csecsemők és minden időszak, mérföldkő, új megtapasztalást jelent, nemcsak a babának, hanem az anyának is.
A munkámat szenvedélyesen szerető, a hivatásomban elhívást érző dolgozó nőként kijelenthetem azt is, hogy a maximalizmust anyaként el tudtam engedni. Jó, nem az elején… ehhez is kellett idő, kellett pár „pofon”, na meg érni az anyaságban. De gondoljunk bele, hogy milyen felszabadító, amikor rájössz, hogy a gyerekednek nem egy minden pillanatban tökéletes gépre van szüksége, hanem egy hús-vér anyára, aki időnként hibázik, aki előfordul, hogy előbb megtörli a kezét a zöldséghámozás közben és csak utána veszi fel a karba vágyó gyermekét. Az életben mi áll instant a rendelkezésünkre a 3 az egyben kávén kívül? Persze a gyermeknek szüksége van arra, hogy biztonságban tudhassa magát. De mi jelenti a biztonságot a csecsemőnek? Egy folyton a tökéletesre törekvő görcsös és kimerült anya, vagy a lazább, megengedő, ugyanakkor amikor szükség van rá, jelenlevő és válaszkész anya?
Az elég jó-ságnak és a lazaságnak egy trükkje van, ez pedig az anyai ösztön, ami minden nőben benne van. Ehhez a jó öreg, ősi módszerhez kellene visszatérni, hogy azt adhassuk csemeténknek, ami számára a legjobb: a természetes önvalónkat. A megérzések, sugallatok azok, amikhez a nőknek, még anyaságuk előtt is érdemes visszatalálni és meghallani a hangjukat. Ki merem állítani női- és kismama jógaoktatóként, hogy egyszerűen misztikus és csoda az, ami a nőkben lakozik, csak ki kellene használnunk. Anyaként pedig hatalmas segítség, hogy saját magamra, a bennem lévő, ősi kódra, az anyai ösztönömre tudok hallgatni.
Ölvedi Réka
Anaya női-, és kismama jógaoktató
Facebook.com/GayatriAnayaJoga
