Felcsúszik, lecsúszik, átlátszik, szétázik – mit vegyek fel jógázni?

Emlékszem, amikor az öcsém squash-olni kezdett, rögtön kapott szülinapjára egy tuti squash-ütőt, amivel az első néhány alkalommal hihetetlen boldog is volt. Aztán beleunt a teremsportba (biztos kitavaszodott…), és az ütő felkerült a szekrény tetejére – egyelőre „örökre”. Ha frissen kezdesz bele valamibe, érdemes először csak próbálgatni, aztán ruházni be a komolyabb felszerelésbe. A jóga gyakorlását szerencsére elkezdeni, sőt folytatni is lehet mindenféle komolyabb beruházás nélkül, hiszen semmi de semmi másra nincs szükség, csak rád és a testedre – ám nem árt, ha kényelmes, amit viselsz, és legalább alapvetően nem akadályoz a mozgásban. Vásárolhatsz „profi” jóga-ruházatot is, mert már erre is gyártanak speckót, de ha a meglévő ruhatáradból válogatsz, azzal is tökéletesen rendben leszel jógaórán.

Íme néhány tanács, mire figyelj, amikor a „tornacuccot” pakolod össze jógázáshoz!

• Cipőre, sőt, zoknira sem lesz szükséged, jógázni mezítláb a tuti.

• Nadrág: ha túl szoros, akkor a saját határaid helyett a ruhád tágításánál fogsz elakadni – mindenképp bő, vagy elasztikus anyagot válassz!

• Legyen a derekadon stabil, de vigyázz, hogy ne is szorítson a jóganaci! Lélegezni fogsz!

• Póló: készülj minden irányú tartásra. Nemcsak a karjaidat fogod emelgetni, hanem fejjel lefelé is fogsz állni-lógni-támaszkodni. Ne csúszkáljon le-fel a pólód, mert elviszi a figyelmedet a lényegről!

• Melltartó: legyen biztos, de kényelmes a helyzet. Sok lány a sportmelltartóra esküszik jógához is.

• Szellőzés: sok jógafajta létezik, melyek úgy leizzasztanak, mint egy keményebb spinning edzés. Készülj fel tehát arra, hogy a ruházatod „vizesen” is működőképes legyen, és lehetőség szerint ne kezdjen elviselhetetlen szagokat sem árasztani a gyakorlás háromnegyedénél!

• Kényelem: alapvetően kényelmesen kell magadat érezni – minden jógaászanában. És ez vonatkozik az öltözékre is: ha kényelmes ruhában vagy, sokkal több az esélyed egy nagyon fincsi jógaélményre.

Szerző: hello inside

Oszd meg másokkal is