A művészek magas hőfokon élik az életüket, sokszor két végén égetik a gyertyát. Így az sem meglepő, ha a párkapcsolataikban is egyszerre élik meg a mennyet és a poklot. Összeállításunkban öt legendás viharos szerelmet mutatunk be.
Marie és Pierre Curie
Marie-t és Pierre-t a mágnesesség iránti rajongó érdeklődésük hozta össze. Mivel családi körülményei, és az akkori tudományos élet úgy kívánta, Marie Párizsban volt kénytelen egy időre letelepedni. Így ismerkedett meg Pierre Curie-vel, aki a Sorbonne fizika-kémia tanszékén volt oktató. Ám soha nem adta fel, hogy hazájában, Lengyelországban folytathatja karrierjét, ezért egy időre Varsóba látogatott. Kapcsolatukat azonban ez az egy év csak felerősítette, és visszatértekor össze is házasodtak. Ettől kezdve a két fizikus alig hagyta el a közösen használt laboratóriumot. Kedvtelésük a kerékpározás volt, és a hosszú túrák még közelebb hozták őket egymáshoz. Marie megtalálta azt az élettársat, akire támaszkodni lehetett személyes és tudományos szempontból egyaránt. Az 1903-ban kapott Nobel-díj hirtelen híressé tette a Curie házaspárt. A svéd akadémia történetében Marie Curie volt az első nő, akit a díjjal megtiszteltek. A Sorbonne-on Pierre professzori beosztást kapott, azonkívül engedélyt saját laboratóriuma felállítására; a laboratórium kutatási igazgatójaként az egyetem Marie-t nevezte ki. Pierre 1906- ban, egy utcai balesetben halt meg, Marie 1934-ig élt, de többé nem ment férjhez. „Gyógyíthatatlanul és nyomorúságosan magányos ember lett belőlem” – vallotta a férje halála után az asszony.
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán
A színészkirály és a legendás színésznő 1960-ban talált egymásra. Ruttkai Éva 33, Latinovits Zoltán pedig 29 éves volt, amikor Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának próbáin egymásba szerettek Miskolcon. Kezdetben mindketten féltek a másiktól, ám hamar megtört a jég, és a szerelmes férfi már másnap egy gyönyörű levéllel lepte meg – akkor még csak színpadi – partnerét. Ettől kezdve minden premieren virágcsokorral és csodálatos sorokkal ajándékozta meg, és rövidesen össze is költöztek. Szenvedélyes, indulatoktól sem mentes kapcsolatuk tizenhat évig, Latinovits tragikus haláláig tartott. Bár Éva első férjével, Gábor Miklós színésszel is nagyon jó kapcsolatban maradt válásuk után, visszaemlékezései szerint senkivel nem élt meg olyan intenzív szerelmet, mint Zoltánnal. Közös életükre így emlékszik: „Téptük egymást, de mi értettük egymást legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő„. Máig nem lehet biztosat tudni arról, hogy a depresszióval küzdő művész önszántából ugrott-e a vonat elé Balatonszemesen, vagy baleset történt. Ruttkai Éva élete végéig nem hitte el, hogy szerelme öngyilkos lett.
Yoko Ono és John Lennon
A befutott avantgárd művésznő és a Beatles zenészének szerelme Yoko egyik kiállításán kezdődött New Yorkban, az Indico Galériában. „Valahogy John és én is leromboltuk a másik karrierjét, amikor összejöttünk. De ennek akkor nem voltunk tudatában” – mondta utólag Yoko, akinek annyira megtetszett a férfi, hogy másfél évig telefonhívásokkal, levelekkel bombázta. Lennon akkoriban házassága végnapjait élte Cynthia Powell-lel. Yoko Onóval való kapcsolatuk akkor teljesedett be, amikor Lennon hazatért Indiából, ahol transzcendentális meditációt tanult. Egy év múlva összeházasodtak és a házaspár útja Amszterdamba vezetett, ahol a Hilton szálloda egyik szobájában meghirdették híres béketüntetésüket, amire újságírók és fotósok rohama volt a válasz. Így született meg a Give Peace a Chance című daluk, amely a békemozgalom himnusza lett. Yokóból egy csapásra a világ legismertebb ismeretlen művésze lett. A popkultúra ikonjai kapcsolatuk alatt nyolc közös albumot jelentettek meg. Sean fiúk születésével már-már idilli korszak köszöntött a pár életébe. Ötéves volt a fiuk, amikor a Dakota ház előtt Lennont meggyilkolták. „Felkészültem rá, hogy elveszíthetem őt, de a halála mindennél rosszabb volt. Keményen kellett dolgoznom, hogy túléljem életem legnagyobb veszteségét” – mondta Yoko Ono.
Gala és Salvador Dalí
Dalí még csak huszonöt éves volt, amikor szülővárosának tengerpartján megpillantotta leendő feleségét, Galát, ám később vallotta: abban a pillanatban beleszeretett. A harmincöt éves asszony már egyszer férjnél volt, botrányos viszonyairól pletykáltak, és klasszikus szépségnek sem volt mondható, de mindez nem foglalkoztatta Dalít. Magával ragadta Gala ösztönös és zabolátlan viselkedése, akaratereje, és hamarosan össze is költözött vele egy Torremolinos nevű halászfalucskában. A pár alaposan feltüzelte a falu mélyen vallásos közösségének kedélyeit: az asszony miniszoknyát viselt, a napon sütkérezve nyilvánosan monokinizett, Dalí pedig jelmezszerű ruhákban mászkált, és lépten-nyomon csókolgatta kedvesét. 1934-ben házasodtak össze. A II. világháború borzalmai elől New Yorkba menekültek. Gala már a hatvanas éveiben járt, de fiatal szeretőket gyűjtött maga köré, és rengeteg pénzt költött a Dalí-vagyonból, férje sem élt másként. A nő 1982-ben, nyolcvanhét évesen hunyt el. Kérésére testét bebalzsamozták, és kedvenc, vörös Christian Dior ruhájában helyezték örök nyugalomra a kastély kertjében.
Szendrey Júlia és Petőfi Sándor
Júlia 1846. szeptember 8-án találkozott először az akkor már ismert és elismert költőnek számító Petőfi Sándorral Nagykárolyban. A lány apja nem nézte jó szemmel a kibontakozó szerelmet, hiszen számára az akkori alszolgabíró, Uray Endre megfelelőbb vő lett volna. Egy évvel megismerkedésük után összeházasodtak, s bár a szülőktől semmilyen támogatást nem kaptak, megteremtették saját otthonukat. A fiatalasszony egyike volt azon kevés nőknek, akik abban az időben szoknya helyett rendszeresen nadrágot viseltek és szivaroztak. Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége 1848. március 15-én, már állapotosan varrt magának piros-fehér-zöld főkötőt, miközben ő a Nemzeti dalt írta. Szerelmükből egy fiú, Zoltán született, de a kapcsolatuk nem tarthatott sokáig. Az asszony 1849. júliusában, Tordán látta utoljára a férjét. Petőfi még két levelet írt nejének, azután halálhírét hozták. Petőfiné ekkor kisfiával Kolozsvárra utazott. Azt hitte, hogy férje, aki Erdélyben tűnt el, ott is kerülhet elő leghamarabb. Hiába várt, hiába remélt. Egy évvel később Júlia újra férjhez ment. Második házasságát országos felháborodás kísérte. A nő azonban – mint leveleiből kitűnik – boldognak érezte magát új családja körében. Új házasságában négy gyermeke született: Attila, Árpád, Viola és Ilona. A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal nem törődött, mert nem szerette, hogy annak természete az apjára ütött.