A macskák a kedvtelésből tartott háziállatok népszerűségi ranglistáján dobogós helyen szerepelnek. Azt nehéz megmondani, hogy a kutyák megelőzik-e őket. Az állatvédelem terén a fókusz nagyon sokszor csak a kutyákon van. Holott a macskák sem szűkölködnek problémákban, sőt, az ő esetükben a megoldáshoz vezető út még rögösebb.
A háziállatok szerepe az ember életében az elmúlt évtizedekben kissé átrendeződött. Régebben azért tartottunk állatokat, hogy azok valamilyen, az ember számára hasznos feladatot lássanak el. Mostanában ez a szerep általában leegyszerűsödik arra, hogy társaink, megosztjuk velük az életterünket.
Vidéki gyerek lévén gyerekkoromban mindig volt macskánk. Alapvető elvárás volt velük szemben, hogy a házat és környékét tisztán tartsák a rágcsálóktól.
Faluhelyen ez még mind a mai napig így van. A „városi” társaikkal szemben nem csak az a feladatuk, hogy cukik legyenek és valaki otthon várjon ránk, amikor munkából hazaérünk.
A macskák tartási helye – és az ebből adódó körülmények – önmagában vita tárgya és nagyon valószínű, hogy így is marad. Igazságot tenni ebben a kérdésben nem igazán lehet.
A háznál, szabad kijárással rendelkező macskákra ösztönszerűen tekergő szokásaikból adódóan számos veszély leselkedik. Sosem garantált az, hogy egy éjszakai portya után nem véresre verve tér haza, vagy reggel nem az út szélén találunk rá.
De aki lakásban tart macskát, ő is könnyen veszélybe sodorhatja őket. Hiába tartja úgy a mondás, hogy a macska mindig talpra esik, a lakótelep tizedik emeletéről védőháló hiányában kizuhanó macska valószínűleg sosem fogja túlélni a landolást.
Az emberi felelőtlenség számos baj okozója.
Sok esetben tűnik úgy, hogy a macskák megítélése még mindig valahol a fogyóeszköz kategória környékén mozog. Édes szőrgombóc, de attól még darab, darab. Nem baj, majd lesz másik. Kimegyünk a piacra, felmegyünk a Facebookra, vagy majd a szomszéd ad egy másikat. Van belőlük dögivel.
És ez az utóbbi a legnagyobb – és szinte kezelhetetlen – probléma a macskák esetében: a hatalmas, felesleges szaporulat.
A macskák viszonylag korán ivaréretté válnak, és egy nőstény élete folyamán átlagosan akár száz utódot is világra hozhat! Akármennyire is édesek az apró macskakölykök és cuki az, ahogyan növekedve egymással játszanak, csetlő-botló módon fedezik fel a világot, előbb-utóbb nekik is otthont kell biztosítani.
Magyarország ezzel szemben ontja magából az újszülött, otthon nélküli macskákat, akik sorsa már a fogantatás pillanatában kérdéses.
Természetesen lehet hallani mindenféle népi eszközökről az agyonütéstől kezdve a vízbefojtásig. Van, aki egy zsákban, vagy egy dobozban rakja ki őket akár az erdő, akár a szemétdomb mellett. És persze vannak a cuki újszülöttekre rendkívül büszke cicatulajdonosok, akik ilyen-olyan csatornákon (vásár, Facebook) próbálják meg elpasszolni vagy ingyen, vagy egy kis zsebpénzért cserébe a gazdátlan állatokat.
És akkor most mindenki tegye fel magának a kérdést: mi értelme annak, hogy ezek a macskák egyáltalán világra jöjjenek?
Tudom, olcsóbb ingyen macskát elhozni a szomszédtól, mint ivartalanítani, és a kiscicák tényleg nagyon édesek, nagyon cukik és mi nagyon „szeretjük” őket tartani. Viszont a következmények még ekkor is következmények maradnak.
Az állatvédők, akik macskák mentésére szakosodtak, egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben. Sőt, mondhatni kilátástalan szélmalomharcot vívnak.
Magyarország kóbor macska populációja megbecsülhetetlen, viszont rendkívül magas.
Még úgy is, hogy a szabadon, vadon élő macskák halálozási aránya magas, a természet ellensúlyozásának köszönhetően számos utódot hoznak létre, akik egy idő után tovább emelik a nem kívánt szaporulatot.
A hatalmas mennyiségű kóbor macska állományt kezelni szinte lehetetlen. Egyre jobban elterjedt idehaza a TNR (Trap – Neuter – Return) módszer, amelynek lényege az, hogy a vadon élő macskákat befogják, ivartalanítják, majd visszahelyezik a megszokott életközegébe.
Rehabilitálás nem fog történni, megannyi veszély leselkedik továbbra is rájuk, viszont hosszú távon a szabadon szaporodó állomány létszáma statisztikailag csökkenni fog. Ennyi kóbor macskát úgysem lehet otthonhoz juttatni. Főleg úgy nem, hogy mindeközben a „macskabarát” háztartások tovább ontják magukból a kiscicákat.
És akkor jöjjön a zárókérdés:
Vajon tényleg szereti az az ember a macskákat, aki arra sem hajlandó energiát fordítani, hogy ne hozzon létre egy olyan szaporulatot, amelynek a jövője, a jóléte megoldott lenne, és amivel csak tovább halmozza az amúgy sem kevés problémahalmazt?
Márton Attila
