Milyen érzés lenne folyamatosan egyensúlyban lenni lelkileg, teljesen függetlenül attól, hogy ki mit gondol rólad? A mindennapjainkhoz hozzátartozik, hogy mérlegeljük, mi az, amit kimondhatunk és mi az amit nem. Mi az, amit megtehetünk, mi az, amit nem. Mi az, ami SZERINTÜNK fájdalmat okoz másoknak, mi az, ami SZERINTÜNK nemtetszést vált ki másokból. Mindezt valóságként éljük meg. Azt gondolom, hogy Jenő azért nézett rám „csúnyán”, mert hülyeséget mondtam, és ez automatikusan azt jelenti, hogy hülye vagyok, vagy Jenő tudatlan. Legtöbbször ez a két lehetőség van. Vagy fekete valami, vagy fehér. Elfelejtjük, hogy a kettő között ott vannak a szürke különböző árnyalatai. És nem csak elfelejtjük, hanem meg vagyunk róla győződve, hogy az a valóság, amit mi ELKÉPZELÜNK. Gyakorlatilag azt hisszük magunkról, hogy szuper képességekkel vagyunk megáldva, belelátunk mások fejébe, és tudjuk, ki mit gondol. Olyannyira biztosak vagyunk eme képességünkben, hogy az életünket ez irányítja. Mindenki szupermen. Legalábbis azt gondolja. De mi van, ha Jenő azért nézett rám „csúnyán”, mert két perccel ezelőtt fejezte be a telefonbeszélgetést a kőművessel, aki az ajtó helyére építette be az ablakot, és ezen kiborult, én pedig ebben a pillanatban léptem oda hozzá. Ő ugyan fizikailag ott volt velem egy szobában, de az elméjében még a kőművest fojtogatta. Szürke. Nem fekete (hülye vagyok) és nem is fehér (Jenő tudatlan).

A legtöbb szörnyűség, mert általában a legrosszabb eshetőséget képzeljük el, csak az elménkben létezik. Csak a saját képzeletünkben. És minimális kivétellel soha nem fog megtörténni, mi mégis valóságként éljük meg. Rengeteg cikk, film, könyv szól erről, hogy az elme nem tudja eldönteni mi a valóság és mi nem. Ezt rendszerint pozitív célokra használják fel, legalábbis ezt tanítják. De a negatív oldalra ugyanígy igaz. Jenő csúnyán nézett rám, ergo hülye vagyok, lesütöm a szemem, elsomfordálok, és soha többet nem hozom fel ezt a témát, de még mást sem, mert én hülye vagyok. Ez az én valóságom. Jenőé pedig az, hogy az az ökör kőműves az ajtó helyére tette az ablakot, és most még két nappal tolódik a költözés, már amúgy is késésben vannak, ez már abszolút nem hiányzott.

Mi lenne, ha ahelyett, hogy elfogadod az elméd által felállított variációt igaznak, letesztelnéd, mi a valóság? Ahelyett, hogy nem mondod ki, amit gondolsz vagy érzel, mert elképzeled, hogy a másik nem éli túl, vagy fájdalmat okozol neki, kimondanád, és meggyőződnél róla, hogy mi a valóság? Nem a számodra igaznak vélt valóság, hanem a realitás. Jenő csúnyán nézett rám, megkérdezem, hogy mi az, ami nem tetszik neki, esetleg neki más-e a véleménye. És így esélyt adok Jenőnek, hogy elmondja, most rakta le a telefont és az az idióta az ajtó helyére tette az ablakot, és ne haragudjak, de most ezen jár az esze. Én nem fogok magamba zuhanni, és elzárkózni afelől, hogy máskor, másokkal megosszam a nézeteimet, véleményemet, sőt, ajánlok Jenőnek egy szuper kőművest, aki precíz munkát végzett nálam pár évvel ezelőtt. Szürke.

Egy játékra invitállak. Teszteld a valóságot egy hétig. Ahelyett, hogy elfogadnád, amit elképzelsz, ahelyett, hogy elhinnéd, képes vagy mások gondolataiban olvasni, teszteld le, mi a valóság. Mondd ki amit gondolsz, tedd meg amit akarsz, és hasonlítsd össze az elképzelt képpel. Lehet, hogy a következménye az lesz, hogy rájössz, nem vagy szupermen és nem látsz bele mások fejébe, de vállald ezt a kockázatot, ha mered. 🙂 A mellékhatás kellemes élmények sorozata lehet.

Ha van kedved, oszd meg velem a tapasztalataidat a szerintem@valtoztass.com email címen.

Tóth Szilvia
www.valtoztass.hu