A kimondott szónak súlya van, tartja egy régi mondás, amely azt hivatott kifejezni, hogy legyünk hűek ahhoz, amit egyszer kimondtunk. Arra is figyelmeztet, hogy ne locsogjunk meggondolatlanul. Ezt a szabályt nem csak a társadalmi elvárások miatt érdemes szem előtt tartanunk, hanem mert a mindennapjainkra is van az, amiről beszélünk, és mi is hatással vagyunk másokra szavaink által. Gondoljuk hát meg jól, mikor és miről beszélünk!
A magyar nép híres a pesszimizmusáról, és ezt nem csak az támasztja alá, hogy sokat panaszkodunk, hanem a külföldiek véleménye is, amit megfogalmaznak rólunk. Talán nem is gondolnánk, hogy a pesszimizmus a szavakban kezdődik. Miről beszélünk nap mint nap, ha találkozunk valakivel? Arról, hogy kevés a pénz, betegek vagyunk, rosszkedvűek. Pedig beszélhetnénk arról is, ami jó az életünkben, mert van rengeteg pozitív dolog is, még ha nem is látszik elsőre. Hiszen legtöbbünknek van hol lakni, van mit enni, van mit felvenni. Béke van, és biztos mindenkinek van legalább egy személy az életében, akire számíthat. Szavainkkal befolyásoljuk hangulatunkat, beszéljünk hát arról, ami szép és jó. Persze nem azt mondom ezzel, hogy hazudjunk, és erőltetettek legyünk, hanem azt, hogy nyissuk ki önmagunkat, terjesszük ki a figyelmünket, és vegyük észre mindenben a pozitívat. Ebből következik, hogy hagyjunk fel a pletykálkodással, mások kibeszélésével! Bár egyes elméletek szerint a pletyka jó hatással van a közérzetünkre, mégsem igazán jó, ha ezt tesszük, mert ez általában azt jelenti, hogy kevésbé jót mondunk valakiről. Egy igazi jó kis pletykálkodás nem csak egy mondatból áll. Egyik mondat gerjeszti a másikat, és bár azt gondoljuk, hogy milyen jót beszélgettünk, ha mélyen magunkba néznénk, rájönnénk, hogy a beszélgetés ránk is negatív hatással van. Ha már beszélünk valakiről, mondjunk inkább jót róla. Nem csak azért, mert nem illik kibeszélni valakit a háta mögött, hanem azért is, mert egyes ezoterikus tanok szerint, ha valakiről távollétében beszélünk, a nem e világi része megjelenik. Tehát, tudat alatt tudja, mit gondolunk róla valójában. De nem csak akkor fontos jót mondani valakiről, ha nincs jelen, hanem akkor is, ha szemtől-szembe állunk vele. Azt már a pszichológia is nagyon régen bebizonyította, hogy egy rossz tanuló gyerek nem biztos, hogy valóban rossz képességekkel rendelkezik, csak miután ezt hallja elhiszi és így kezd viselkedni. Manapság hatalmas méreteket ölt az önbizalomhiány a társadalomban, és a verbális erőszak is egyre nagyobb teret hódít sajnos. Nézzük hát mindenkiben a jót, a szépet, váljunk egymás „hétköznapi terapeutáivá”! Persze ez elsőre nem könnyű. Mert a szokás, és a tömegtudat inkább a negatív dolgokra figyel, de pontosan ugyanennyi energiával lehet észrevenni a jót, és a szépet is. Például csodálkozzunk rá a nyíló virágra az út szélén, ne csak gyorsan szükséglet gyanánt étkezzünk, hanem élvezzük ki az ízeket, ne rohanjunk mindig, sétáljunk és figyeljünk. Nézzünk fel az épületek tetejére, csodáljuk meg a homlokzatokat, a régi építészeti stílusok megmaradt darabjait. Így egyre könnyebb lesz észrevenni a pozitív dolgokat, egy idő után pedig már keresni sem kell, ez lesz a természetes.
Muszka Evelin
