Ültess egy fát

Ültess egy fát, s nem éltél hiába – tartja az ősi mondás. Ahhoz, hogy ennek jelentését valóban megértsük, először nézzük meg milyen fontos hatásai vannak a környezetünkre a fáknak!

• Levegő megtisztítása: Legfontosabb hatásnak a szén-dioxid feldolgozását kell tekinteni. 1 hektár 70—80 éves erdő fennállása alatt 900 tonna szenet von ki a levegőből. Egyetlen fa életműködése alatt 20 millió köbméter levegőt képes kémiailag megtisztítani a szén-dioxidtól. Egy idős fa évi oxigénproduktuma közel 200 kg, vagyis több mint egy ember évi felhasználása. Egy autó évi oxigén-felhasználása 5000 kg, azaz ezt már 30 fa tudja pótolni. A közlekedési lobbi által bőségesen terjesztett adatok közül mindig kimarad, hogy 1 kg üzemanyag elégetése – amelyhez 17 kg levegő szükséges – 12–14 köbméter szennyezett levegőt produkál.

• Hőmérséklet szabályozása: Nyári melegben a fák és egyéb növények párolgása 5—6 fokkal is lehűtheti a környezetet, kellemessé téve a parkokban való tartózkodást. A lehűtött levegő helyet cserél a házakon, utakon felmelegedett, ezért könnyebb levegővel. Az így előidézett fuvallat kifújja a port és egyéb szennyeződést a város levegőjéből. A klímaszabályozás fontos eleme, hogy a növényzet a napfénysugárzás egy részének visszaverésével, más részének hőenergiaként való felhasználásával, valamint az éjszakai visszaverődő sugárzás fékezésével kiegyenlített hőmérsékleti körülményeket teremt.

• Árnyékhatás: A fák közismert árnyékhatása is kiszámítható. 1 hektár parkterületen 90—110 darab 40—60 éves fával számolva, mintegy 35%-os árnyékfelület várható. Ez jelentős védelmet biztosít az aljnövényzet kiégése ellen. Krisna-völgyben emiatt néhány éve elkezdtük a tehenek legelőterületeinek fásítását.

• Szelek megfékezése: A napjainkban egyre erősödő szelek jelentős károkat idézhetnek elő az épületekben, a mezőgazdasági területekben. Ezek megfékezésére jól használhatók az erdősávok, melyek megakadályozzák ezen károk keletkezését. Ezen kívül lényegesen kevesebb a fűtésszezonban a hóveszteség, ha az épület nem egy szélcsatornában található.

• Talajerózió megfékezése: A szelek pusztító hatásán túl a fák az esőzés által okozott károkat is csökkentik azáltal, hogy a gyökereik és az általuk védett aljnövényzet által megkötött földet nem engedi elmosni.

• Élőhely: Számtalan élőlény számára szolgálnak élőhelyül a fák. Amikor kivágjuk a fákat, azzal megszüntetjük számos madár és rovarfaj fennmaradási lehetőségét. Ezáltal a tápláléklánc megszakadhat, ami pedig sok más fajra is káros hatással lehet.

• Zajvédő szerep: Kísérletek bizonyítják, hogy a növényzet a betonfalnál is hatékonyabban véd az egészséget károsító zaj ellen. Zöldterületen a zajvédő hatáshoz még hozzászámítandó a levelek zizegéséből származó, úgynevezett elfedő zaj, ami inkább nyugtató, mint terhelő.

Forrás:
okovolgy.hu

Oszd meg másokkal is