Az esküvői szertartás az emberiség történetével egyidős. Nem volt olyan idő, amikor ne házasodtak volna, és remélhetőleg nem is lesz olyan kor, mely feleslegesnek titulálná eme esemény szentségét és fontosságát.
Az Isten előtt köttetett védikus esküvő számos mozzanata arról szól, hogy tudatosítsa a házasulandó felekben, hogy komoly, felelősségteljes útra léptek, melynek nehézségeit az egymás iránti mély szeretet és tisztelet oldja fel Isten szolgálatával egyetemben. Az élet célja a lélek megtisztulása, és e folyamat próbatételeikor mindig segítségre van szükségünk, melyet a szeretett fél adhat meg. A szertartás minden egyes részlete ezt erősíti meg. Bármi történjék is az életben, ne engedjék el egymás kezét és legyen erős hitük Istenben, mely szintén segíti megérteni a történések miértjét. Mindemellett az esküvő egy egész napos, felejthetetlen ünnep az egész családnak, amely Indiában akár hét napig is eltarthat.
A szertartást megelőző készülődés főként a menyasszony számára hosszú. Barátnői már hajnalban elkezdik feldíszíteni. Először hennával festik be a kezét és a lábát, virágokkal ékesítik a haját és számos ékszerrel növelik a menyasszony szépségét. Ilyenkor a menyasszony Laksmi, a szerencse Istennőjének megtestesítője, aki új háztartása jólétének boldog birtokosa. Ruhája színe általában piros vagy rózsaszín, a vőlegényé pedig fehér.
Mielőtt a házasulandók fellépnének a szertartás színpadára, meggyújtják az áldozati tüzet, melybe később felajánlásokat dobnak, hogy az ebből jövő áldásokkal szenteljék meg frigyüket. A pár lelki tanítómestere is részt vesz az eseményen, hogy Ő is áldását adja az ifjú párnak.
A vőlegény, miután megérkezett, izgatottan várja lefátyolozott jövendőbelijét, hogy gyönyörködhessen választottja szépségében. Ahogy megérkezik, hétszer körbejárja leendő férjét, mely az iránta érzett tiszteletet mutatja, és azt, hogy mostantól neki adja életét. Majd a barátnők fellibbentik a fátylat, megmutatva egymásnak őket. A pár virágfüzért cserél, mely a kölcsönös segítés szimbóluma. Ekkor a férj az összetartozás jeleit festi fel menyasszonyára, homlokára a piros pöttyöt, a bindit, hajának választékába pedig a piros csíkot, a szindúrt. A vőlegény egy új szárival is kedveskedik ajándékképpen.
A lány apja is belép szereplőként a szertartás színpadára, megfogja lánya kezét és belehelyezi a vőlegény kezébe, ezzel átadva neki a felelősséget, innentől kezdve neki kell gondoskodnia a lányáról. A vőlegény anyja pedig összeköti őket a ruhájuknál fogva, és egész nap így maradnak, erősítvén köteléküket. A ruhákat ezután még egy évig összekötve hagyják. Ezután hét kört tesznek a tűz körül, mely szintén az egységüket növeli.
A menyasszony anyja lánya jobb lábát ráteszi egy kőre, szimbolizálva szilárdságát, azaz, hogy őszinte és hű lesz férjéhez. Majd újra vőlegényével együtt hét lépést tesznek a tűz mellett észak felé, mely jelenettel biztossá válik, hogy a házasság megköttetett. Közben mindketten erőért, gazdagságért és boldogságért imádkoznak. A szertartás ezen szakaszán már házas félként tekinthetnek egymásra. A férj még hét felajánlást (gabona, gyümölcs, ghí-tisztított vaj) tesz a tűzbe a feleség jóléte és védelme érdekében, miközben a feleség a jobb vállát fogja. Majd a feleség ajánl ghít a tűzbe a férj védelméért.
A védikus kultúra alapjaihoz tartozik a tehénvédelem, a tehenekről való gondoskodás. Ezért, mielőtt a násznép nekilát a lakomának, kilátogatnak a tehenészetbe és először a teheneket etetik meg áldásukat kérve. Utána következhet a család társaságában történő lakoma, melyen Krisnának felajánlott finom prasádamot (megszentelt étel) fogyaszthat mindenki.
A július 20–22-ig a Krisna-völgyi Búcsúba látogatók két napon (szombat és vasárnap) is egészében megtekinthetik az esküvői szertartást, mely az évek során az idelátogatók kedvenc programja lett, hiszen közösen élhetik át a komoly, meghitt pillanatokat az ifjú párral.
Sulalita devi dasi
