Virágnyelven

Gyönyörű az idei tavasz. A napsugarak színesre festik a földet és virágok pompáznak, amerre csak a szem ellát. A virágba borult gyümölcsfák kacérkodnak a szorgos méhekkel és ontják magukból az évszakot átható életerőt. Gyönyörködünk a tarka tulipánokban, csokorba kötjük a mezei vadvirágokat és titokban, amikor senki sem lát minket, közel hajolunk az orgonabokorhoz. Abban a pillanatban nincs más, csak a bódító illat hatalma és az érzés, amit az apró lila virágok aromája ébreszt bennünk. Csupán néhány színes szirmú növény neve vésődik jól az emlékezetünkbe, de többnyire idegenül bolyongunk ebben a varázslatos világban. A virágok színe és formája láttán egész gondolatsorok fogalmazódnak meg bennünk és különböző érzéseken keresztül, bonyolult lelki tartalmakat képesek felidézni. Ez maga a virágok komplex és csodálatos szimbólumrendszere, amelyet régóta használ az irodalom, a képzőművészet és a folklór.

A világ számos táján gyűlnek össze tömegek, amikor virágoznak a cseresznyefák. A rózsaszín virágok vonzereje nem csak szépségükben és édes illatukban rejlik, hanem az általuk kódolt üzenetben is. Tudatosan csak ritkán, viszont az érzések és emlékek szintjén képesek vagyunk dekódolni a cseresznyefa virágát, mint összetett jelképet. Rendkívül nőies szimbólum, amely a szűziességre és a tiszta életre utal. Ez az apró virág magában hordozza a törékeny szépség, a múlandóság és az egyszerűség szimbolikáját is. Japánban sok zenei, képzőművészeti és irodalmi alkotás témáját képezi a cseresznyefa virága.

Kis hazánkban is számos virág nő, amely meghatározó helyet foglal el a népi szimbólumrendszerben. A színes szirmok és virágfejek ábrázolása mindig fontos jelentéstartalommal bírnak és tanulmányozásuk egy rég elfeledett világba kalauzol bennünket, ahol ősi titkok tárulnak fel előttünk. A virágmotívumok, indák és levelek közt folyton felfedezhetjük a tulipánt, amely a nőiesség, a szépség, a szerelem, a tisztelet és a kegyelet jelképe. Szakrális szimbólum is, amely a Földanyát képviseli, valamint a női, befogadó minőséget fejezi ki. Éppen ezért festették a tulipánt a kelengyés ládákra, amikor is a lányból feleség lett. Elődeink hittek abban, hogy ez az évről évre megújuló növény távol tartja az ártó erőket az otthonoktól, ezért a kapufélfákba vésték jól ismert képét.

A magyar népművészet másik meghatározó és gyakran előforduló szimbóluma a szegfű, amelynek rengeteg változata ismert. Bár sokan politikai tartalmat társítanak hozzá és tartózkodnak tőle, a szegfű az egyik legősibb virág. A férfi és a maszkulin minőség jelölője, komoly szeretőt, illetve férjet jelképező virág. Másrészt pedig az életöröm és a kifelé áradó energia jelképe.

A két minőség, a női és férfi szimbólum, a befogadó és kiáradó energiák a kiteljesedett szerelemben egyesülnek, amelyet a rózsa jelképez. Virágnyelven azt jelenti: szeretlek. Nem csupán a szerelem, de a szenvedély, a vágy és a romantika jelképe is. Az ókorban a szerelem istennőjének és kísérőinek, a három Gráciának volt a virága. A rózsa tövisei a szerelemmel együtt járó fájdalmat, a boldogtalan és viszonzatlan szerelmet szimbolizálja. Ezt a virágszimbólumot felhasználta és használja mai napig az egyházi építészet és a népművészet. A rózsakeresztesek pedig egyetemes jelképükké tették a rózsát a tizenhetedik században.

Minden virág egy önmagába zárt világ a maga szimbólumrendszerével, hagyományaival, és az általuk kiváltott érzésekkel és emlékekkel. Aki virágot kap, mindig szeretve és különlegesnek érzi magát. Aki virágot ad, az pedig szavakban ki nem fejezhető érzéseit oszthatja meg a másik személlyel.

Kovács Kata

Oszd meg másokkal is