Ajándék ötletek gyerekeknek

A karácsonyi boldog család hangulatához nagyban hozzájárul, hogy a gyermekeink le vannak foglalva az ajándékok készítésével, s így nem ugrálnak a fejünkön. A nagyfiúnk már elbújik a szobájában és önállóan barkácsol, a kicsi meg a nappaliban szépen, csendben alkot. Idill az egész éves pezsgés után.

Illatpárna
Lányunknál idén is kedvenc ajándék az illatpárna. Most, hogy 8 éves lett és tanul hímezni, már egész komoly alkotások születnek a kezei alatt. Persze végig mellette vagyok, segítek neki tűbe fűzni, ezt-azt kivágni, de neki kell megcsinálni, amit kitalált. Az illatpárnát úgy készítjük, hogy varrunk kis párnát, 10-15 cm-eset, még kis madeira csipkét is varrunk a szélére, majd megtöltjük levendulával. Az idén még a nevét is ráhímezzük annak, akinek szánjuk.

Nagyszülőknek
A fiúknak fiús ajándékot gyártunk. Pl. a nagypapa asztali tolltartót kap. Egy papírtörlő gurigáját három különböző darabra vágjuk, a hosszabb a tollaknak, a kisebb a radírnak, kapcsoknak. Ezeket egyenként bevonjuk. Lehet színes papírral, szalvétával, de akár anyaggal is. Majd egy kartontalpat is ragasztunk rá, és kész is az ajándék. Miután most mindenre hímzünk, először kivágtunk anyagot, arra rajzoltunk egy-egy kis virágot, azt a kislány kihímezte, és úgy ragasztottuk fel a gurigákra. Igen csinos lett. A nagyinak vettünk egy előnyomott könyvjelzőt (80 Ft-ba került!), most azt hímezzük éppen.

Sütisdoboz
Hátra vannak még a sütis dobozok, azt is szeretni szokták. Papírkartonból, pirosból, zöldből dobozokat ragasztunk, amit aztán a srácok megfesthetnek kedvük szerint. Az utolsó héten ezeket telesütjük sütivel, leginkább keksszel és mézeskaláccsal.

Kisebbek is elkezdhetik
A kicsik imádják az ajándékkészítést.
A fiam még csak firkált, lehetett úgy 2-3 éves, mikor fűszerképeket kapott a család ajándékba. Fogtunk egy-egy képeslap méretű papírt, a kezébe adtam egy ragasztós tubust, és megkértem, hogy rajzoljon azzal, mintha zsírkréta lenne. Persze csak firkák voltak, de mikor színes fűszereket szórtunk a firkákra, paprikát, petrezselymet, borsot, azok beleragadtak a ragasztóba, és helyes kis avantgard képek születtek. A legkomolyabb az volt, amilyen címeket adott a képeinek az elkészültük után. Mamának a Cipő és a Vasaló című csendélet a mai napig ott ül a polcán. Ezeket kis üveglapos képkeretekbe tettük, és igen nagy sikert arattunk vele szeretteink közt.
Egy kis ötletességgel és nagy szeretettel remek dolgokat lehet készíteni ajándékba. Főleg ma, amikor tele a város erre szakosodott dekorboltokkal. Mindenféle színű papír, gyöngyök, ékszeralkatrészek, képkeretek, dobozok és ki tudja mennyi minden fellelhető bennük. Előbb azonban menjünk be a spájzba, keressünk egy szép szalvétát, sütőpapírt, régi poharat, görbe villát, és higyjétek el, ezekből mind-mind lehet ajándék.

Bánki Viktória

Oszd meg másokkal is