Kvantum jóga – a harmadik évezred jógája

Deepak Chopra, a világhírű orvos és író egy tudományos ismeretterjesztő könyvhöz (szerzője Amit Goswami a világhírű fizikus) írt előszavában pillantottam meg először a Kvantum jóga kifejezést. Nőként mindig megbecsülöm az intuícióm jelzéseit, melyet általában akkor érzek, ha valami nagyon érdekes és izgalmas dolgot fedezek fel az élet színpadán, amit nem vagyok képes ugyan az elmémmel megragadni, de teljes lényemmel érzem és tudom annak fontosságát. Ez az érzés ritkán volt ilyen erős. Jógaoktatóként szakértő szemmel néztem az első pillanatban furcsának tűnő párosítást. S ahogy egyre jobban elgondolkoztam rajta, és elengedtem az elmémben automatikusan megjelenő ellenkezést, egyre inkább megjelentek bennem az összefüggések a jóga évezredes tudása és a modern tudomány között. S egy pillanatnyi csend után felvillant bennem, hogy a közvetlen kapcsolódási pont maga az önismeret és a Tudat kérdése.

A jóga az egyik legősibb önfejlesztő ösvény, melyet a hozzáértők már évezredekkel ezelőtt is használtak a test egészséges működésének elősegítésére, az elme szabályozására, és a tudatosság mélyítésére. A jóga egyik központi fontosságú eleme a Tudat és a tudatosság, ez a legtöbb ember számára természetes. Azonban az, hogy a modern tudományban, s különösen a kvantumfizikában is kikerülhetetlenné vált a Tudat mibenlétének megértése, már nem ilyen közismert, s számomra is a meglepetés erejével hatott. A zseniális, Nobel-díjas fizikus, Wigner Jenő úgy fogalmazott önéletrajzában, hogy a legfontosabb kérdés az élete vége felé az volt, hogy „Vajon sikerült e hidat verni a tudatunk működéséről alkotott ismeretek, és a fizika területén elért eredményeink közé?”

Ennek a kérdésnek a megválaszolásánál lehet sok embernek óriási segítség a jóga. Hiszen mindenki számára, aki kicsit is érdeklődik az Élet nagy kérdései iránt, kulcsfontosságú az anyagi, a szellemi és a lelki dimenziók összefüggéseinek tisztázása, s ily módon a belső egyensúly megteremtése. Ez biztosítja a hétköznapokban, hogy a nehézségek ellenére kiegyensúlyozottak és harmonikusak maradjunk. Ez nem kizárólag bölcsek, filozófusok, vagy tudósok privilégiuma, hanem teljesen természetes emberi igény egy bizonyos lelki érettségnél.

A jóga ősi tudása nagyszerű, ám nem mindenki képes annak a mély mondanivalónak és gondolkodásmódnak a megértésére, amely évezredekkel ezelőtt egy teljesen más kulturális környezetben és civilizációban született. Sokan vannak, akik nem mindig képesek követni a keleti kifejezéseket, szavakat, koncepciókat. Nem mintha nem lenne meg az érdeklődés és a vonzódás bennük, de a XX. században nevelkedtek, és a nyugati kultúrkör alakította, csiszolta elméjüket. Szükség van számukra egy közös nyelvre, látásmódra és elvre.

A jóga egyik jelentése: „egységesíteni”. Ebben az esetben mit is lehetne egységesíteni? A bölcsességet, ami a jógafilozófiában és gyakorlati oktatásban is megjelenik, azokkal a lehetőségekkel (öngyógyítás, tudatos teremtés), amelyeket a kvantumszemlélet magában rejt. Annak a célja, hogy segítsen megtapasztalni az anyagi, a szellemi és a lelki dimenzió egyensúlyát a mindennapokban. A jóga, mint szellemi út gyakorlása, hasonló eredményt hozhat. Miért ne lehetne a két látszólag elkülönült szellemi utat akár kombinálni? Hiszen a Tudat, az Önvaló kérdésére a választ úgyis mindenki egyénileg, a szavakon túli megtapasztaláskor kapja meg. S akkor már másodlagossá válik az oda vezető út. Sokan olyan tudást kereső ember van, akik nem riadnak el az első látásra szokatlannak tűnő párosítástól, sőt él bennük a kíváncsiság és értékelik a felfedezés örömét, és szívesen kipróbálnak valami gyökeresen újat (és mégis nagyon ősit). Ráadásul egyszerre két nagyon érdekes és értékes szellemi utat ismerhetnek meg.

Mindezeket átgondolva talán már nem is tűnik olyan furcsának a „Kvantum jóga” kifejezés. Sőt, így még harmonikusabban jöhet létre az ősi és a modern, a keleti és a nyugati bölcsesség „egysége”. Ez mindenkinek új élményeket adhat, jógázóknak és jógaoktatóknak egyaránt. Kívánjuk minden érdeklődőnek, hogy tapasztalja meg mind a jóga és mind a kvantumszemlélet áldásos hatásait!

Gyuró Éva, jógaoktató
www.barakajoga.hu

Oszd meg másokkal is