Legyél szelektív!

Ezzel a jelmondattal természetesen nem a szelektív hallásra szeretnénk buzdítani az olvasóinkat, hanem sokkal inkább egyfajta szemléletmódra, ahogyan a körülöttünk lévő tárgyakhoz és személyekhez viszonyulunk.

Először is nézzük meg, miért hasznos, ha a hulladékokkal szelektíven bánunk!

A csomagolási hulladék érték: megfelelő válogatás után másodnyersanyagként felhasználható különböző termékek gyártásához.

A másodanyagok felhasználásával kíméljük az elsődleges nyersanyagokat (pl.: papírgyártásnál a fát), ami nagyon fontos, hiszen sok nyersanyagforrásunk már kimerülőben van, így nem szabad pazarlóan bánnunk velük.

A hulladék újrahasznosítása jelentős energiatakarékossággal is jár, mivel ezek a folyamatok kevesebb technológiai lépést igényelnek.

Csökken a hulladéklerakókra kerülő hulladék mennyisége, ezáltal megnő azok élettartama, és szükségtelen újabb lerakók költséges kiépítése. Kevesebb hulladék kerül a környezetünkbe, s ezáltal egy élhetőbb életteret tudunk biztosítani minden élőlény (és egyben magunk) számára.

Ha már értjük, hogy miért fontos szelektálni, akkor nézzük milyen szelektálási lehetőségeket tudunk otthon bevezetni!

Első lépésként kezdhetjük a papírral, amit értékesíteni is lehet, igaz egyre olcsóbban. Ha van egy kiskertünk, akkor a papír komposztálása is jó hasznosítás. Ha pedig vegyes tüzelésű kazán, cserépkályha, kandalló, stb. is van a környezetünkben, akkor a begyújtásnál használható.

A fémhulladékot elég jó áron értékesíthetjük a vastelepeken. Ha nem akarunk az esetlegesen kis mennyiséggel foglalkozni, akkor a legjobb megoldás a szelektív gyüjtősziget.

Az üveg esetében első lépésként érdemes pl. a befőttesüvegeket és palackokat otthoni befőzéssel és saját készítésű rostos italokkal hasznosítani, vagy ha már teli a kamra, akkor az üveggyűjtőbe bedobni. Ez is sokkal kevesebb energiával újrahasznosítható.

A műanyaghulladék csökkentése esetében a legfontosabb, ha már eleve megpróbáljuk az ebből készült termékeket elkerülni. Ha ez nem minden esetben lehetséges, akkor pedig a zacskók, palackok, … másodfelhasználását megpróbálni házon belül megoldani. Ha már nem tudjuk semmiképpen sem használni, akkor kerüljön a szelektív gyűjtőbe!

A háztartási zöld hulladék könnyen lebomló, és általánosan nem környezetszennyező, de az elszállítása jelentős energiákat emészt fel. Ha a környezetünkben van egy kis kert, ahol megoldhatjuk a zöld hulladék komposztálását, jelentős értékhez jutunk általa, amit a kiskert tápanyag-utánpótlásában lehet felhasználni.

A „mindent egybe” öntő szemléletmód nem törődik a különbségtétellel. Mindennapjaink során nekünk is figyelnünk kell arra, hogy ne öntsünk mindent egybe! Ez nem csak a hulladékok esetében helytálló, hanem a kapcsolatainkra is. Mindenki egy sajátságos egyéniség, s emiatt másképp kell bánni mindenkivel. Szelektálnunk kell, hogy miként reagálunk a környezetünkből más személyektől érkező intelmekre, kérésekre, kihívásokra! Ha igyekszünk mindenkit Isten egyedi teremtményeként tekinteni és megfelelő türelemmel, szeretettel tekinteni rá, akkor nagyon komoly eredménye lesz ezen egyedi szelektálásunknak. Hamarosan tapasztalni fogjuk a figyelmességünk viszonzását. Ezért nem csak a hulladék esetében érdemes szelektívnek lennünk

Premamoya das
oktatas.krisnavolgy.hu

Oszd meg másokkal is