A festészet élvezete – gyógyír vagy méreg?

Rohanó világunkban mindannyian a boldogságot keressük. Számtalan módon – jól és rosszul – próbálunk szert tenni erre a hőn áhított dologra. Modern módszereinkkel kiaknázunk minden lehetőséget, hogy csak egy kicsit is beszippanthassunk az öröm halvány illatából.

Szórakozóhelyekre, moziba, múzeumba járunk, mert reméljük, hogy ezeken a helyeken megtaláljuk azt amire vágyunk. Lehetséges, hogy e nagy igyekezet közepette fel sem tesszük magunknak a kérdést: milyen élményt keresek? A megvásárolható érzetek és érzelmek e hosszú és zavaros listáján melyik az, ami a testemnek és a lelkemnek egyaránt felemelő.

Felemelkedést mindig az erre szolgáló magasabb rendű dolgokkal találkozva érezhetünk, erre szolgálnak a művészetek, például a festészet. Tudományosan bizonyított, hogy minden, amit az érzékszerveinken keresztül tapasztalunk, hatást gyakorol az egész testünk működésére. Az adott kép a szemünkön át, az elménkbe kerülve, testünkben apró rezgéseket kelt, és információkat juttat el minden sejtünkbe. Ezért tudatosan kell megválasztanunk, hogy milyen képekkel vesszük körül magunkat.

A modern művészek, látva a világ állapotát, alkotásaikban kifejezik a fájdalmat, félelmet és még megannyi más érzelmet, amelynek a hatása alatt állnak. A boldogságot kereső, művészetkedvelő néző pedig elmegy a kiállításra, megvásárol egy képet, amely ilyen, vagy hasonlóan hétköznapi, esetleg negatív érzelmeket hordoz. Élveztük kultúránk gyümölcsét? Nyújtott nekünk feltöltődést, esetleg metafizikai élményt az alkotás?

Meglepő lehet, de az ősi, indiai orvostudomány, az ájurvéda szerint nem a modern művekben fogjuk megtalálni testi-lelki felemelkedésünk forrását. Mindannyian a természethez tartozó, és ezáltal a természet harmóniáját igénylő egységek vagyunk. A modern ember ma már ezt teljes mértékben elfeledte, melynek következménye megannyi új keletű, pszichés és testi betegség. Így teljes mértékben eltávolodtunk azoktól a dolgoktól, melyek valóban szükségesek a boldog és egészséges élethez. Az emberi lénynek a fizikai szükségletek kielégítése mellett, lelki igénye: az emelkedettség érzését megkapni, ez tölti el elégedettséggel minden porcikáját.

Az indiai, védikus festészettel való kapcsolat amellett, hogy bizonyítottan gyógyító hatással van az emberi testre, megfoghatatlan, szinte tapasztalatszerű érzetet kelt az elmében egy másik, magas, tökéletes létezésről. Szellemileg és erkölcsileg elhalványodott, modern korunkban csupán mítosznak tűnik a lelki tisztaság, a finom fizikai erő, a kapcsolatteremtés képessége világunk más dimenzióival. A védikus festészet szigorú hagyománykövetése napjainkban is lehetővé teszi, hogy ma is láthassuk régi korok misztikus személyeinek arcát. Ők példát állítanak előttünk az emberi természet eredeti tisztaságáról és nagyságáról. Történeteik mind a lélek létezésére tanítanak, erőt adva és ösztönözve minket létünk tisztítására. Akkor válunk tökéletesen egészségessé, majd boldoggá, ha a kaotikus, lélekölő modern körülmények között is harcolunk azért, hogy megtaláljuk magunkban az eredeti tisztaságot.

A védikus festészet a gyógyírok egyike, mely a szemünkön át a szívünkig hatol a legfontosabb információval: az emberi élet egyik célja, felemelni a tudatunkat, megtisztulni és harmóniába kerülni a Legfelsőbbel és a természettel.

Nitya sakhi devi dasi
http://nsart.info
A festmények a szerző alkotásai

Oszd meg másokkal is